A Zsasz vállalat központi épülete

Kártyázós barátom előre ment, de hamarosan ismét felbukkant, ahogy valaki neki lökte a zenész cimborájának. Ugyanez az ismeretlen kirúgta kezemből a kardot, majd elindult a kijárat felé. Meglepett ez a hirtelen és gyors támadás, s azt sem értettem, hogy képes ilyen jól tájékozódni a sötétben, főleg miután a villanyt is kiiktatta. Azzal azonban nem számolt, legalábbis reméltem, hogy tökéletesen látom. Nem akartam, hogy megszökjön, ezért nem mentem a kardomért, hanem előre lendültem, hogy a földön lendülettel csúszva elkapjam a bokáját, hogy hasra essen. Csúszás közben aktiváltam a karpengét, hogy amennyiben sikeres a művelet, átvágjam lábában az achilles ínt, lehetetlenné téve a további futva menekülést. Ugrás közben odakiáltottam társaimnak.
-Az ajtó fele szalad!
Reméltem nem taposnak rám, de bíztam a páncél védelmében. Meg aztán egy két láb a hátamon csekély ár azért, hogy végre egy kis izgalom is keveredett a csendben lopakodós kommandózásba.

//A hőlátás alatt a felső képet kell érteni, nem az alsó, ragadozó félét. Csak azért mondom, mert szerintem a hő foltnál kicsit több látszik.//

A rohadt páncél miatt nem tudtam elkapni az ürgét, s így potyára a földre estem. Elátkoztam szerencsétlenségemet, majd úgy döntöttem, letojom a fürge fickót, s inkább összeszedem a kardomat. A legcsúnyább angol szitkok mellett anyanyelvemen is bőszen káromkodtam, miközben felkeltem, s a pengéhez siettem. Leporoltam, s a helyére tettem, majd aktivált karpengével besétáltam a helyiségbe, ahonnan a menekülő krapek előjött. Úgy látszott, ma nem akar össze jönni a rendes harc, s kezdtem megunni a bohóckodást. Ez az egész nem érte meg, sőt kezdtem belátni, hogy az egész bosszúhadjárat sem ér semmit. A lányok olyanok, mint a villamos, jönnek- mennek, s ha az egyik elment, nem érdemes utána szaladni, úgyis jön egy másik majd. Ráadásul, aki miatt most itt voltam, amúgy is halott volt, azt meg feltételeztem, hogy Esther úgysem itt dolgozik. A „mutánsokra” meg azért sem éri meg vadászni, mert úgyis lesznek elegen, akármennyit kapok is el, s végső soron, ők is csak polgárok. Tarkómra tettem a kezem, s igyekeztem leküzdeni a lelkem marcangoló bűntudatot. Azt a kopaszt, aki valószínűleg ártatlan volt, én öltem meg, s végezni akartam a védtelen gyerekekkel is. Rossz irányban haladtam, elindultam a sötétség ösvényén, de úgy döntöttem, új utakra térek.
Visszatértem a jelenlegi helyzetbe, s beléptem a másik szobába. Először is körbenéztem, hogy vezet-e ajtó innen még valahová, majd megnéztem fölkapcsolhatom-e a villanyt, ezután hozzáláttam, hogy mindent töviről hegyire átkutassak. Itt is elsősorban a dokumentumokat és iratokat nézem át, és az alkalmazottak listáját, hogy megbizonyosodjak róla, Esther nem dolgozik itt. Ő volt az egyetlen lány, aki esetében úgy ítéltem meg, hogy érdemes utána futni. Ha találok esetleg még egy számítógépet, azt is átböngészem, fény hiány esetén éjjellátó módban, s a szükséges információk megszerzése után, vagy éppen azok elmaradása esetén, mindent összeborogatok, csak úgy a hecc kedvéért, feszültség levezetés gyanánt. Abban az esetben, ha további ajtókat is találok, oda is bekukkantok, óvatosan, készen egy támadásra, harckész kézpengével.

Elrugaszkodtam tervem szerint, de úgy látszik ez a cicus túl fürge, és amikor a levegőben voltam oda vágott a faromra. Őszintén szólva még élveztem is, de a kudarcot annál inkább, éreztem csak játszadozik velem. Gyorsan megpördülök, hogy szembe nézhessek vele, eközben kezeim X-alakban előttem karmokkal előre, hogy tudjam védni az esetleges csapásait.
~ Jobb lesz ha megfontoltabb leszek és rendes ellenfélnek tekintem ezt a cicust. Valami technikát ki kéne találni... mit tett eddig, kitért és visszatámadt. Most nyisson ő, ez általában hiba, de lássuk ő mit tesz.
Kicsit hátrálok, készen a kitérésre, tervem az hogyha ostor csavar a kezemre annál fogva elrántom, vagy ha tudom a levegőbe elvágom. Egészen a falig hátrálok, ha akkor sem támad rajtam a sor... megpróbálok becsúszni a két lába közé és karmaimmal kárt tenni azokban, persze gondolom ő felugrik, ha ez megtörténik felpattanok és újra várom, hogy ő támadjon. Ha valami meglepetéssel jön elő, jobb lesz ha elvetődök jobbra és onnan próbálok ráugrani.
Ha van egy óvatlan pillanat akkor ráugrok, közelebbről több esélyem van a karmaimmal
~ Na gyere cicus, most akkor küzdjünk meg rendesen!

~ Ez a tedd azt amire nem számít technika mindig beválik. -gondolom amikor a nő meglepődik- Na mi van cicus? Nem jössz?
Majd elég gyorsan történnek a dolgok, a kezemre csavarodik, mielőtt örülhetnék, a hasamat súrolja valami, hideget érzek, közel lehetett az az ostor.
~ Jó ellenfél, megkímélném, de nem tehetem.
Azt vettem észre, reflexből oldalra lépek és egy nagy nyitott tér van köztem és ő közte, rögtön megindítottam a támadást, ő próbált kihátrálni, de nem sikerült, pont jó szögből érkeztem meg,
~ Bingó!
Viszont semmi sem lehet tökéletes, érzem, hogy megragadja a bokám, aztán ismét a padlónak csattanok, ezúttal brutálisan, kezemmel nem tudok hárítani, bal állcsontom nagyot csattan, hirtelen a vér melegségét és éles fájdalmat érzek. Mellkasomból is fájdalom sugárzik, szívem két nagyot ver. Majd az egész testemen végig fut egy fekete dolog ami ruha alakot ölt fel, pupillám kitágul. Karmaim megnőnek, és a földbe vájódnak, majd érzem, mintha más létsíkra kerülnék, képességem csak úgy magától bekapcsolt.
~ Sok hasznát nem veszem, de talán így kicsit megzavarhatom, ha nem érzi a fizikális jelenlétem, csak a vizuálisat!
Majd mintha új erőre kapnék, testem magától felrugaszkodik és érzem, hogy egy részemet teljesen elfogta az ölés vágy. A nőre tekintek, készen kivédeni bármely támadását.
- Elég legyen! -mondom kicsit hörgősen-
Ezután felugrok egy hirtelen mozdulattal a plafonhoz, karmaim bele vájom és mind kettő lábammal a nő felé rúgok, gondolom elvetődik vagy megpróbál leszedni az ostorral, ekkor elengedem magam és rázuhanok, ha a földre zuhannék akkor felé rugaszkodok. Ha földön lenen netán akkor meg egyszerű a helyzet, csak a torkát.
Megpróbálok közel jutni hozzá (ugrásokkal, vetődésekkel), akármibe is kerül, hogy közelről mérhessek rá csapást. Persze ő mindig megpróbál kitérni de legalább fáradtabb lesz, minden lépésem meggondolom.

//5//

Az adatok között nem találtam lényeges információt, leszámítva azt, hogy úgy tűnt, Esther nem itt dolgozik. Kicsit megkönnyebbültem, így végül mégsem dúltam fel az irodát. Viszont akkor most hogyan tovább? Kikapcsoltam a számítógépet, de nem álltam fel a székből. A monitor fényei kialudtak, s a sötét képernyőn megláttam saját tükörképemet. Egy baljós szürke páncél nézett rám, ám ebben csak egy szerencsétlen, megtört fickó volt. Ez így nem maradhatott, kellett egy cél. Felálltam, de olyan lendülettel, hogy a szék egészen hátragurult. Az asztalra támaszkodva gondolkodtamtovább, mi is életem értelme. A Svájci kísérletek során katonának képeztek ki, gyilkolásra. Őket otthagytam, hiszen hős akartam lenni, holott lelkem legsötétebb bugyrainak mélyén élveztem az ölést, s azt, hogy félnek tőlem. De nem, én a jóság útját választottam, de úgy tűnt, az elhibázott lépés volt. Hamar megtapasztaltam, hogy milyen nehéz megvédeni az embereket, s ez az egész mennyire nem kifizetődő. Ökölbe szorítottam a kezemet, s fel-alá járkáltam a szobában. Amikor szerelmemet, majd a szívét is elrabolták, a különleges képességekkel rendelkezőket okoltam, de ez téves nézet volt. A szerelem elvakított, s meggyengített, most azonban már tisztán láttam. A „normális” emberek ugyanolyan bűnösök voltak, hiszen ők ölték meg a szüleimet, s ők voltak olyan hálátlanok. Dühösen belerúgtam a székbe. Mindenki, az egész emberiség hibás volt. Tulajdonképpen az egész világ, úgy ahogy van, igazságtalan. Hazugságokra épül minden rendszer, az egész csak megtévesztés. Ezt a világot le kell rombolni, s a régi rend romjain új, egyenlő Földet létrehozni. Káosz kell, és pusztítás, le kell rombolni mindent, hiszen a lángok előtt mindenki egyenlő, a tűzben nincs jó és rossz. Ismét a monitorra pillantottam, mely ezúttal sokkal határozottabb embert tükrözött vissza. ~Ez az…Lángoljon Gotham! Égjen a világ! Itt az idő, hogy eljöjjön a tisztító tűz!~ Határozott léptekkel indultam ki a helyiségből. Itt már végeztem, ebben az épületben nincs több teendőm, kivéve egy dolgot. Ez a ház ma kész bolondok háza, rengeteg fura alak mászkál, nekem pedig pont ilyen fickókra van szükségem, elvégre, bár egyedül el lehet hinteni a káosz magvait, ahhoz hogy ki is kelljenek, a nép könnyeivel kell öntözni őket, ehhez viszont szövetségesek segítsége kell. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a kártyás fickóval, s a menekülő futóbolonddal, hanem körbenézek, s inkább hasznos társakat keresek.

Edit://Válasz Pókerarcnak//

Kifelé menet megláttam az ajtóban a kártyás futóbolondot szaladni, majd elesni. Valami, vagy inkább valaki kigáncsolta, de úgy, hogy hozzá sem ért. A fellökött fickó hamar talpra állt, s tőlem kért segítséget a harchoz. Normál esetben habozás nélkül beszálltam volna a bunyóba, hiszen megegyeztünk, de most úgy döntöttem, csak figyelek. Akárki is az új behatoló, különleges lény lehet, vagyis számomra hasznos. Az ajtótól pár méterre megálltam, s karba tett kézzel a falnak támaszkodtam. Divide et impera, oszd meg és uralkodj! A régi római mondás most pont idevágott, hiszen nekem az is jó, ha ezek itt halálra verik egymást, vagy ha valamelyik felülkerekedik, akkor az új szövetségesnek is megfelel, már ha beleegyezik. Száz szónak is egy a vége, nem szóltam semmit jelenlegi társam kérésére, hanem csöndben, s felettébb kíváncsian figyeltem a fejleményeket.

~ Hú de magasan van a plafon, na mindegy... ha valamit igazán akarsz az teljesülni fog. Gyere közelebb te plafon, gyere már!
Végül elérem a plafont, de ekkor már túl sok időt vesztettem, a cicus kitér egy szaltóval és szájon vág, jó erősen. Teljesen elzsibbadt a szám és mind két kezemmel odakaptam, de csak egy pillanatra, hogy megérezzem ha vérezne. Egyet hátra léptem, végig néztem a cicán. Már csak egy ostora volt, de a válla, elég csúnyán nézett ki, szét voltak válva a szövetek. Arcán tükröződött a fájdalom, mivel ő egyenlőre nem nyitott és nekem is le akart szakadni a szám, egyik kezemet határozottan felé tartom, állj-t parancsolva, majd a vállamra mutatok és végül a mutató ujjam jobbra balra ingatom. Eközben a a másik karom a testem mellett van és készen áll arra, hogy egy esetleges ostorcsapást karmokkal hárítson, igazából erre számítok. Ha minden rendbe és nem támad meg, kettőt hátra lépek nem fenyegetően. Képességem is leállítom, felesleges.
De igazából csak azt várom, hogy ő nyisson és a másik ostorától is megszabadítsam. Ha az ostorral támad akkor azt megpróbálom elkapni, vagy elvágni, vagy magam felé rántani. Ha rám rontana, egyszerűen kitérek.
~ Miért van olyan, érzésem, hogy csak játszol velem és szeretnéd ha csöndbe maradjak. Eljátszanék én veled ha szépen kérnéd... nem kellett volna a válladat se tönkre tennem. Na most rajtad ál cicus mit teszel... nem szívesen ölnélek meg, de megteszem ha kell! Pláne hogy ilyen csúnyán arcon csaptál és nem mondhatom el neked.

Sajnos a várt bunyó, úgy tűnt, elmaradt, mivel az egész csak félreértésnek látszott. Kicsit csalódottan rugaszkodtam el a faltól, s kényelmes léptekkel az ajtó felé indultam. A biztonság kedvéért jobb kezem végig ökölben volt, hogy bármikor aktiválhassam a karpengét, hátha harcra kerül a sor. Elsétáltam a zenész és a kártyamester mellett, majd ügyet sem vetve a „varázslóra” a lépcsők felé vettem az irányt. Kicsit csalódott voltam, hogy elmarad a harc, de semmi sem lehet tökéletes, és nekem amúgy is dolgom van. Úgy döntöttem megkeresem azt a mongoloid csajt, s kicsit kérdezősködök a vállalatról és főleg a főnökéről, aztán kivégezhessem a nőcskét, és folytathassam céltalan kószálásomat a házban.

~ Tudtam hogy nyitsz cicus, nagyon meg akarsz tőlem szabadulni, de most ráfázol.
Megfordulok, végig tekintek rajta...
~ Kicsit fáradt de azért látszik van valami még a tarsolyában. De én nem fárasztom magam, nyisson ő, ha nem nyit akkor is jól járok, ha igen akkor is.
Kinyújtom mind két kezem "Krisztus pózba" és lassan kezdek lépdelni felé, várom hogy támadjon, elég védtelen a pozícióm, de így gyorsan tudom mozgatni a kezeimet és ezzel kivédeni az esetleges támadásokat, ha a nő meggondolatlanul nekem ugrana, a karmaimat előre tartom. Ha rúgna akkor megfogom a lábát ha tudom és úgy rántom el, ha üt a kezét, viszont ha nincs elég időm inkább kitérek. Ha elég közel érek, (kartáv) akkor lendítek az egyik karomon és úgy próbálom lefejezni vagy súlyosan megsérteni, eközben a másik karommal alulról próbálok szúrni a hasába, és a térdeim berogyasztom, ne tudja kirúgni a lábam támadás alatt.
Lépdelés közbe egyszer hátranézek nem lep-e meg valami hátulról. de azért figyelem a szemem sarkából, ha valami trükkössel jönne elő, inkább kitérek oldalra, egészen a falhoz lapulok.
~ Na gyere kislány, a Rio-i Krisztus póz mindig bejön, lássuk mit tudsz. Eddig remek ellenfél vagy!

Szépen haladok a lány felé, de ő gyorsabb volt mint én, nem tudtam megállítani a rúgását. Az pedig alulról talál el, reflexből elkapom a lábát, de ekkor már belém nyilallt az éles fájdalom, érzem, hogy ez már kemény volt.
~ Biztos repedt, vagy tört. Fel akarta küldeni a lengőmet a szívembe... ez már nem játék. Most viszont megfogtam!
Mielőtt még akármit is tehetnék beküld egy jól irányzott ütést, odalentre, ez már sokkal keményebben érintett, úgy éreztem összecsuklok.
~ Most vagy térdre ereszkedek, vagy begörcsöl a lábam és vesztettem.
Azt a lábát amit fogok teljes erőmmel, mind két kezemmel, a lehető legélesebb karmaimmal megcsavarom, hogy legalább csontig érjen a vágás. Közben féltérdre rogyok és ellenfelem magam felé rántom.
~ Remélem leszakad a lábad te ribanc. Fogat fogért!