A park alatti csatornák

Mikor leugrottam a csatornába, szerencsére semmilyen meglepetés nem ért, ezért nyugodtan körbekémlelhettem. Infravörös érzékelő módban szemlélődtem, hiszen a mutáns palánták nem is tudhatták, hogy a ruha ilyet is tud, ezért minden bizonnyal nem is gondoltak arra, hogy elrejtsék vagy álcázzák a testük által kibocsátott hőt. Igyekeztem valami nyomot keresni, hogy tudjam merre mentek a férgek. Tenyérnyomokat a falon, szemetet a vízben vagy bármi olyan egyebet kerestem, ami utalhatott arra, hogy merre mehettek. Keresés közben átváltottam a sisak harmadik érzékelő módjába, mely az elektromágneses sugárzást érzékelte. Egy a fa mentén futó magasfeszültségű vezetéket kerestem. A ruhám jól szigetelt, így nem kellett félnem attól, hogy megráz. Ha találok nyomot, akkor a mentén indulok el, ha nem akkor találomra, de ha találok vezetéket, mindenképp átvágom, hogy azt magam után húzva, bizonyos időközönként a vízbe nyomhassam. A páncél megvéd engem, a víz viszont jól vezeti az elektromosságot, így biztos messzire továbbítja a halálos áramot. Ha eléri a mutánskákat, biztosan felordít valamelyik, sőt akár el is ájulhatnak, lebénulhatnak, vagy ideális estben meg is hallhatnak. A tarkómon bizsegés futott végig, ahogy folytattam a nyomkeresést és a vezeték utáni kutatást, kardomat a kezemben tartva, ügyelve arra is, hogy meglepjenek.

A kanálisban sem nyomot, sem vezetéket nem találtam. Dühösen a falba ütöttem, majd kiráztam öklömből a fájdalmat. Nem akartam futni hagyni azt a két kis férget, ám egyenlőre úgy tűnt, túl nagy előnyre tettek szert, amíg én a naggyal bajlódtam. Aztán lenéztem a földre, s megláttam néhány, a vízbe vezető koszos lábnyomot. Nem értettem a nyomolvasáshoz, de akár friss nyomok voltak, akár nem, kevesen mászkálnak a csatornákban, rajtam és a férgeken kívül, így feltételeztem, hogy csak valami itt élő mocsoké lehet. Alaposan megnéztem a nyomokat, főleg azt melyik irányba néznek. Valószínűleg nem a mederre merőlegesen sétáltak be, így ha kicsit is valamelyik irányba mutatnak, arra fele indulok el, kezemben a karddal, hő érzékelő üzemmódban, s mindenekelőtt óvatos léptekkel, nehogy a kelletténél jobban elmerüljek a gané lében. Néha a vízre is lepillantok, nehogy a mélyből lepjen meg valami torz teremtmény.

A lábnyomok alig láthatóan bal felé mutattak, így arra indultam el. A szennyvíz sodrása erős volt, s el sem mertem képzelni mik kenődtek szét a páncélomon, miközben küzdöttem magam előre. Kinézett már egy alapos mosás a ruhának. Néhány percenként megálltam fújni egyet, mert megerőltető volt így haladni, s nekem szükségem volt minden energiámra. Gyűlöltem a mocskokat, hogy ilyen helyen élnek, de magamat is gyűlöltem, hogy utánuk jöttem. Ám elhatároztam, végig csinálom, ha már elkezdtem, s ha ne adj Isten kudarcot vallanék, vagy meghalnék, hát… így jártam, Esther szeretete nélkül úgysincs maradásom ebben a világban.

Nehéz volt a haladás, de nem annyira, mint a levegővétel a fullasztóan büdös légkörben. De kitartottam, mert miért is ne, s végül meg is hallottam valamilyen zajt. Beszéd zaját hallottam, de hogy hányan voltak, vagy kik, azt nem tudtam eldönteni. Követtem a hangot, egészen egy elágazásig, ahol viszont nem lehetett eldönteni a zaj forrását. Kezdtem elfáradni, így megálltam néhány percre, s kifújtam magam. Végül mikor úgy éreztem, sikerült kicsit gatyába ráznom magam, megvizsgáltam a víz sodrását. Arra indulok el, amelyre kevésbé erős, vagy ha egyforma, akkor a jobb oldali utat választom. Addig haladok, amíg nem hallom, hogy erősödik a zaj. Ha erősödik, nem megyek tovább, hanem ismét megállok kicsit.

A hideg még idelent, a végbélpokolban is utolért, de legalább a sodrás nem volt olyan erős. Ennek ellenére kezdtem igazán fáradt lenni, ráadásul a hangok sem erősödtek, sőt, úgy tűnt, össze- vissza mindenfelől jönnek. Elhatároztam, hogy most nem adom fel. Sok mindent elrontottam az életben, sokszor voltam gyenge, de ezúttal nem akartam elbukni. Esther nem szeretett, így új értelmet kellett találnom életemnek, melyet meg is leltem s eszem ágában sem volt feladni. Új, szent hivatásom megsemmisíteni az emberi faj beszennyezőit, s ha most feladom, meg sem érdemlem a képességeimet.
Megálltam és a falnak támaszkodtam, hogy összeszedjem magam. A fáradtságot és a hideget is egy tanult légzéstechnikával próbáltam leküzdeni, vagy legalábbis enyhíteni. A technika lényege az volt, hogy hasból lélegeztem s a lehető legélethűbben képzeltem el, hogy az oxigén átjárja a testemet. Ez a technika egy idegközpontra hat, mely az immunrendszer és a testhőmérséklet szabályozására szolgál.
Valóban, pár percnyi koncentráció után, mintha kezdtem volna magam jobban érezni. Még egy kicsit csináltam ezt, majd egy utolsó mély lélegzetvétellel tovább indultam, Elhatároztam, addig menetelek előre töretlen hittel és elszántsággal, amíg el nem jutok egy újabb elágazásig, vagy meg nem találom a zaj forrását.

Rendületlenül mentem, nem számított semmi, csak az édes bosszú. A férgek keltette harag parázslott lelkem mélyén, s az fűtött, s látott el erővel és kitartással. Átmenetileg. Az üldözés kezdett szélmalom harcba átmenni, mikor egy hármas elágazáshoz érve ismét két irányból hallottam a hangokat. Egy kijáratot is megláttam, s be kell vallanom, csábítóan hívogatott a hűvös, de tiszta éjszakai levegő. Végül döntöttem. A jó harcos tudja, mikor kell abba hagyni. Nem elmenekülök, hanem visszavonulok, hogy később újult erővel térhessek vissza, s végleg leszámolhassak az aljanéppel. A hangok amúgy is elhalkultak, így elindultam egyenesen a kijárat felé. Elképzeltem milyen fejet vágnak majd a járókelők, ha meglátnak egy nyakig szarosan előmászó félig ninja, félig lovag teremtményt, de nem érdekelt. Egy dolog számított, kijutni ebből a bűzlő pöcegödörből, lemosni a páncélt és kiagyalni valami ütős bosszú tervet.

Fáradtan, de elértem a felszínt, ahol szerencsére kevesen voltak. Sietős tempóban elindultam a legközelebbi buszmegálló felé, miközben a nemrég történt eseményeken töprengtem. A kopaszt sikerült elintéznem, ezért sietem is kell, mielőtt a hatóságok lekapcsolnak, ám a másik kettő meglógott. Összesítve, a csatát megnyerték. Legközelebb sokkal határozottabbnak és gyorsabbnak kell lennem. Még jó, hogy Esther nem látta, milyen könnyen túljárt az eszemen a két patkány. Nem volt túl nagy forgalom, ezért meghúztam magam az egyik buszmegálló közelében, hogy ha arra jön egy busz, annak tetejére ugorva haza potya utazzak, ahogy ide fele is tettem.