2010/1. Író verseny

Üdv!

Lenne pár kérdésem:

1. Min.-max. terjedelem?
2. Hova küldjük a kész műveket? (fórumba, Pm stb)
3. Képregény kell írni vagy novellát?

Szerintem minimum 1 oldal legyen, és felső határ nincs (de ne legyen vontatott, és unalmas!)
A kész művek jöhetnek ide, hisz mindenki kíváncsi rá minden bizonnyal.
A műfaj teljesen random. Ami neked tetszik.

A Staff és a játékosok szavaznak a számukra leginkább tetsző műre. Itt és a többi versenyben is. Nem csak a staff dönt, hanem mindenki más is!

Prológus

2134. írunk. A világ megváltozott, már csak fantomképe önmagának. Az erdők eltűntek, állatok csak az állatkertben vannak, havat pedig már 2095 óta nem láttak. De az emberiség továbbra is öntudatlan keresztes hadjáratot folytat saját maga ellen. Sok ország már nem bírta a fénysebességgel történő fejlődést és bekebelezte őket a nagy, gyorsan fejlődő államok. Oroszország és az Arab Emirátusokon kívül egész Ázsia Kínáé. Európát az Oroszországi Föderáció uralja, ez alól csak az Egyesült Közép Európai szövetség tagjai kivételek, Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország. Észak Amerikát és Dél Amerikát az Amerikai Egyesített Királyság uralja. Afrikában pedig tombol a káosz.

A nagy változások 2067-ben kezdődtek. Oroszország kijelentette, hogy háborút kezdeményez az Európai Unió ellen, Kína támogatta. Az Európai Unióba ekkor már az összes ezen kontinensen található állam benne volt, persze ez alól kivétel Oroszország. A hadüzenetre válaszolva összevont seregek indultak meg az orosz anyaföld határaira. 2068-ban megütköztek Oroszország-Kína szövetség és az európai unió hadseregei. A csatát Európa vesztette el. Oroszország könyörületet nem ismerve hatolt be az öreg kontinensre, senkinek sem hagyva reményt a menekülésre. Persze voltak kik ellenálltak vagy fegyverrel vagy ésszel. Az első ilyen állam Magyarország volt, a hódító seregeknek szabad átvonulást engedtek és nem harcoltak cserébe függetlenségük meghagyásáért. Oroszok engedtek a követelésnek, mivel a magyarok országát csak jelentéktelen porszemnek tekintették. A magyar példát még sok közép európai ország követte, köztük még a nagy Németország is. A sok tárgyalás miatt elhúzódott az Európa ellen irányuló hódító hadjárat, egészen 2070-ig. Ekkora már belátták a nagyobb hatalmak is, hogy nincs esélyük. A britanniai Egyesült Királyság tárgyalásokat folytatott Amerikával, hogy kérjenek menedékjogot a népüknek, megkapták. A britek épp hogy ki sikerül meneküljenek hazájukból már jött is a vég. Oroszország felfalta az egész kontinenst, csak az Egyesült Közép Európát nem. Az EKE hamar megerősödött, technológiailag is komoly fejlődés vette kezdetét, köszönhetően a kényszerhelyzetnek, hogy bármikor megunhatja az Oroszországi Föderáció a jelenlétüket.
Ezek után az orosz anyaország Ázsia felé fordította arcát és Kínával az oldalán leigázta ezt a kontinenst is. A kínaiak Európa elfoglalásánál nyújtott segítségért cserébe a leigázott nemzetek területeit kérték, mivel a ruszkik nem tudtak volna ilyen hatalmas területet felügyelni, ezért átengedték Ázsiát. Komolyabb ellenállást senki sem tanúsított. Bár az Arab Emirátusok megőrizte függetlenségét, nem hadseregüknek köszönhetik, hanem vagyonuknak. Igaz azóta hatalmas és fejlett zsoldos seregük van.
Ekkora már 2076. van a naptárakon. Amerikában szép lassan átvette a hatalmat az Egyesült Királyság. Amerika a bevándorlóknak helyet adott a parlamentben, de ezzel nagy hibát követtek el. Az ügyes politikusok hamar észre vették a kormány gyengeségeit és ezeket kihasználva hatalomra juttatták az angol királyt.
Ezek után megkezdődött a technikai fejlődésben vívott háború. A nemzetek elkezdtek újabb és újabb találmányokkal előállni. Mindenki tudta, hogy most a tudományban hadakoznak egymással a népek. Ez a fajta hadviselés szép lassan felemésztette a legtöbb független nemzetet. Így kerül az Amerikai Egyesített Királyság kezére Dél-Amerika.
Afrikában pedig elszegényedtek az országok, a hatalmat diktátorok vették át. Azután 2100-ban villámcsapás szerűen tört ki a káosz Afrikában. A nép fellázadt, a diktátorok sorban buktak el és Afrika egy hatalmas káosszá vált. Elpusztultak a vezérek és az államok és magukkal rántották a törvény és a jogok minden fajta fogalmát. Nem volt már semmi, ami arra utalna, hogy egyszer államok voltak ott.

A technikai fejlődés nem állt le, sőt inkább felgyorsult. A nemzetek gyorsan felhasználták energiaforrásaikat és elkezdték az újabb energia szolgálgató lehetőségeket keresni. Egyre több helyen jelentek meg a nap-, víz- és szél erőművek. De már túl késő volt. A légkör olyan hatalmas mértékben megtelt káros gázokkal, hogy már nem lehetett semmit tenni a globális felmelegedés ellen. A jégsapkák elolvadtak és a tengerek és óceánok vízszintje ugrásszerű növekedésnek látott. Az összes ország hatalmas falakkal vette körül azokat a határait, amiket víz szegélyezett. Emellett megjelentek az energia pajzsok, amik szintén a víz meggátolásának érdekében lettek felállítva. Ám a víz csak az egyik rossz volt. Mivel elpusztultak a fák és minden növény már nem volt mi termelje az oxigént. A kutatók mesterséges fákat készítettek, de ezek még csak nem is hasonlítottak az igazi fákra. Hatalmas légszűrők voltak, amik beszívták a levegőt és kivonták belőle a káros anyagokat, majd átalakították oxigénné.

2134-re már szinte lehetetlenségnek tűnt, hogy van olyan dolog amit még nem találtak fel. A káosz lepte Afrikában azonban felbukkant valami, ami nem volt tapasztalt eddig soha. Különös mutálódás ment végbe az embereken. Voltak egyedek akik már nem oxigént lélegeztek, vagy épp fotoszintézisre voltak képesek és még sok egyéb érdekesnél-érdekesebb dolog. A természet megmutatta, hogy még mindig él és képes megújulni. Az afrikai emberek megijedtek és úgy próbáltak elmenekülni a kontinensről ahogy csak tudtak. Minden nagy állam elküldte a legjobb csapatait, hogy vizsgálják meg a történteket, mivel ez a fajta mutálódás lehet a legújabb fegyver a már így is elég széles választékba.

I. Fejezet

Szibéria jeges mezői már nem a régiek. A régen hólepte puszta most kopár. Egy közönséges kősivataggá vált, nincsenek se növények, se állatok. Mégis fontos ez a terület a büszke Oroszországi Föderációnak. Ugyanis itt található az egyik legnagyobb és legfejlettebb katonai bázis. A hatalmas várost egy energia kupola végi a külső hatásoktól. A bázis 8 ezer négyzet kilométeren fekszik, ezzel az egyik leghatalmasabb katonai központja Oroszországnak.

A bázis egyik hangárjában nagy a nyüzsgés. Katonák, mérnökök, tudósok és szerelők szaladgálnak látszólag céltalanul, de ez csak a látszat. Ugyanis ma van a napja annak, hogy elindul az afrikai különítmény. Már több hatalmas repülőgép áll készen az indulásra, most épp a bepakolás folyik. Hatalmas kamionok, tankok, csapatszállítók és harckocsik hajtanak be a gépek gyomrába, villás targoncák rakodjak be a különböző ellátmányos dobozokat és tudósok hordják fel féltett műszereiket a gépre kisebb nagyobb táskákban.
Nemsokára egy igencsak furcsa kinézetű alak jelenik meg a hangárban. Orosz tiszti egyenruhát visel, magas, vékony férfi. A fél szeme le van kötve és jobb keze helyett egy tökéletes műkéz van. A tiszt odamegy egy dokumentumokat böngésző férfihoz.
- Hogy állunk Igor? -kérdi komolyan a magas tiszt az olvasó katonára tekintve.
- Minden rendben halad uram. Már csak a hadosztályok kell meg érkezzenek és beszálljanak. -válaszol Igor.
- Rendben van. Egy óra múlva indulás, addigra minden kész legyen. -ezután gyors léptekkel távozik a tiszt.

*

Hangos motorbugás hallható Afrika déli csücske felett. Először csak egy kisebb vadászgép raj ereszkedik le a földre, majd nemsokára egy hatalmas repülőgép követi az elő osztagot. A hatalmas vasmadárból hangyák módjára kezdenek el kiseregleni a fegyveres katonák. Lézerpuskákkal felszerelt, sárga kamuflázs színű ruhát viseltek és bal karjukon Oroszország jelét viselték. Gyorsan szétszéledtek és biztosították a terepet. Addigra már a többi repülőgép is leszállt és elkezdődött a bázis felállítása.
Hatalmas sátrak szabályszerű utcákat hoztak létre és így egy ideiglenes várost formáltak. A tábor mind a négy oldalán lézerkerítést húztak fel és automata gépágyúkat állítottak minden tizedik méterre. A bázis északi részében foglaltak helyet a katonai szállások, felszerelés raktárak és étkezők. Délen volt a tudósok szállásai, kutatóközpontok és egy csomó energia ketrec. Keleten a leszállópálya kapott helyet. És nyugaton volt a központ, a magas rangú tisztek szállásai és étkezők a számukra.

A főparancsok irodájába egy kigyúrt katona lép be. Katonai ingének ujjai fel vannak hajtva és baseball sapkát visel. Vigyázzban áll meg és várja az idős úr parancsát.
- Pihenj katona! - parancsol szigorúan a férfira - Maga az egyik legjobb kommandós egységünk vezetője Mihai és van egy maguknak való feladat.
- Értetem uram! -válaszol a százados.
- A feladat egyszerű. A felderítők egy mutánsok által uralt várost fedeztek. El kéne foglalni és persze minél kevesebb áldozatot szedve, de nem küldhetek oda egy egész sereget, mert akkor igencsak kellemetlen mészárlásba torkolhatna a dolog. Ez pedig nem lenne kellemes. Mit gondol menni fog?
- Igen, uram!
- Reméltem is. Nem kell nagy sereggel indulnia, egy kisebb különítmény is elég, mivel egy kis faluról van csak szó. Minden ami szükséges a rendelkezésére áll. - zárja le a tájékoztatót a parancsnok - Eredményes munkát Mihai!
A százados gyors léptekkel megy ki a sátorból és ül be a parancsnokság előtt várakozó dzsipbe, amivel elhajt a katonai szállások felé.
Pár perc múlva a százados nyolc jól képzett kommandóssal ismerteti a feladatot. Az asztalnál név szerint a következők ülnek: Vlagyimir, Vaszilij, Borisz, Iván, Ilián, Fedor, Alvián és Igor.

//Folyt. Köv.//

Samhain

Eljött a Samhain. A lány megborzongott már a gondolatára is. Rettegett tőle, hogy hsködő testvére valami őrültségre vetemedik. A bátyja Smirr az ivókban is már azt mesélte részeg kábulatában, hogy hogyan fogja megidézni a túlvilág szörnyeit, a tündéreket és mindenféle szörnyűségeket. Egy hűvös szellő simított végig a lány bőrén, jeges ujjai benyúltak a ruha alá, talán még a bőre alá is, egyenesen a szívébe hatoltak leírhatatlan rettegést csempészve szerencsétlen teremtésbe. A lány már nem bírta tovább, ahogy a lábai bírták rohanni kezdett. Úgy érezte a fák fekete karjaikkal felé kapnak, az út pedig lassítja lépteit, hogy a hold ezüst köntösébe burkolózott szörnyek utolérhessék. Amikor meglátta apócska kunyhójuk ablakából sugárzó sápatag, mégis meleg fényeket, megkönnyebbült. Azonban a félelem csak akkor múlt el végleg, amikor feltépte az ajtót és mint valami őrült fúria, úgy rontott be. Az anyja és az apja helytelenítő pillantással mérte végig.
- Mi a baj kedves? - A lány szívébe belemart a félelem, a bátyja nem volt sehol.
- Hol van Smirr?
- Elment kedvesem, a kocsmába. Miért kérdezed? - A lány nem is várt többet, kirohant a sötét éjszakába. Azonban nem a kocsmához indult, hanem a keresztúthoz. Imádkozott Danuhoz, hogy ne találja ott a testvérét, de imái most nem találtak meghallgatásra, a domb mögül, ahol az utak találkoztak pokoli fények őrült játéka festette vérszínre az éjszakai eget. Ahogy felért a dombtetőre, magát a poklot látta alant. Olyan szörnyek tekeregtek elő a semmiből, amiket emberi szemnek nem szabadna látnia. Olyan borzalmak, amik egy életre sikító húscsomóvá változtatják az embert. Olyan borzalmak, hogy az ember inkább kikaparja a szemét, csak hogy ne kellejen még egy pillantást vetnie rájuk. Az egész borzalom középpontjában ott állt a bátyja, szilárdan, de sápadtan. Az őrült kavargás abbamaradt, a rémálmok utálatos borzalmai utat nyitottak három lénynek. Mintha csak a természet csúfot űzne az emberrel, hiszen amilyen borzalmas rémségek árasztottak el mindent, ez a három olyan gyönyörű volt. Azonban ez a gyönyörűség inkább csak fokozta a félelmetességüket. A bőrük sápadtabb volt, mint a frissen hullott hó, a szemükben pedig vörösen izzottak a pokol lángjai. A középen álló nő arcára halovány gyilkos mosoly költözött és intett a fiúnak. Smirr szeme elhomályosult és kilépett a körből. A lány sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán.
- Nem tudod fiú, hogy aki hazahívja a holtakat, az maga is közéjük léphet? - Smirr nem válaszolt, úgy állt, mint egy rongybábú. A nő odalépett hozzá, vékony karjai úgy fonták be a fiút, mint valami sápadt húsevő virág csápjai. Amint megtalálta a fiú nyakát és feltépte akár valami vadállat, a sikoly akkor visszhangzott végig a vidéken. Minden rém felé kapta a fejét és csak ekkor jött rá, hogy ő volt az, aki sikított. A démoni felhő felkerekedett és tornádóként kavargott körülötte. A nő lefektette a földre a bátyját, ami már olyan sápadt volt, mint ő, és elindult a másik kettővel felé. A lány arra eszmélt hogy a nő már ott állt előtte, sápadt ajkairól a bátya vére csöpög karmazsin cseppekben.
Nem öllek most meg, annál valami sokkal jobbat tartogatok számodra. - A mosolytól, ami a pokoli lény arcára kiült, megfagyott benne a vér, aztán elájult....
Az ágyában tért magához, kiverte a veríték, ahogy felült. Próbálta lecsillapítani zakatoló szívét, hogy álom volt csak az egész. Kisietett a szobájából, vékony fehér hálóköntöse szellemmé tette őt is. Amikor meglátta a bátyja testét a ravatalon, odafagyott a küszöbre. Az anyja rá emelte kisírt szemeit, és intett neki, hogy jöjjön közelebb. Odasétált, remegve és remélte hamarosan újra felébred. Kinézett az ablakon, mert képtelen volt testvére szétmarcangolt nyakára pillantani. Ijedten látta, hogy ismét éjszaka van, vagy talán még mindig ugyan az az éjszaka volt? A szülei döbbent hangjára kapta föl a fejét. Ő is odanézett és látta, hogy Smirr testén finom borzongás fut végig, hogy a keze ökölbe szorul a szeme pedig kipattan. Ahogy felült, maga volt a halál. A szemében a pokol tüze izzott, a bőre pedig sápadt volt, akár a halottaké. Úgy tűnt nem lát és nem hall, ahogy ragadozófogait az apjukba mélyeszti. A lány sikítva hátrált a sarokba, de képtelen volt lehunyni a szemét, hogy ne lássa a mészárlást. Smirr volt az és mégsem, ahogy szálas alakja vérben fürdött, a szemében pedig az őrület lángolt. Ahogy végzett a felnőttekkel, odasétált a lányhoz. A orrlyukai kitágultak, ahogy a kutya szimatot fog. Lehajolt a lányhoz, szélesre tátva a száját, amikor hűvös hang csattant végig a szobán.
- Őt hagyd békén!
Smirr azonnal megmerevedett és hátra lépett. A nő volt az, ott állt az ajtóban, kivételesen egyedül. Lassan besétált, végigsimított a földön patakzó vértócsákon, majd lenyalta az ujjáról. Apró fintorral sétált még közelebb. Smirr utat nyitott az apró nőnek. Az letérdelt a lányhoz és véres kezével végigsimított a gyermek arcán.
- Samhain van drágám, vigadj! - A nevetése végigvisszhangzott a szobán, de mintha az éjszaka is ezt suttogta volna. A városban egy igére tört ki a mészárlás, egy szó volt, amit az emberek hallottak, mielőtt a halál magával ragadta volna őket... Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain, Samhain....

Utolsó utáni pillanatban. Sajnos kevesebb időm volt vele foglalkozni, így nem lett olyan, amilyet akartam. A vége sajnos elég elkapkodott lett.

Remélem azért így is tetszeni fog.