A Robinson park

Mint Gotham többi pontja, a park is rejt magában veszélyeket. Hiába nyújt sok párnak romantikus találkozó pontot, vagy a kikapcsolódásra vágyóak számára nyugalmat, még itt is felüti fejét az éjszakai bűnözés.

//Előzmény: Gotham város :: Divat kerület :: Erbston utca, és lakóépületei//

Virtuóz, és Pókerarc útja nem éri el a célt. A park felől kiáltások, és ordítások hangját hallják, ami a megszokottól eltérő. Ez nem csak egy egyszerű zsebtolvajlás hangja, hanem több annál. A fák recsegnek, mintha dühösen förmednének rá a két férfira, és mintha azoknak ágai feléjük nyúlna. Vészjósló a látvány, de Pókerarc, valami mást is érezhet. Méregcsók csodálatos illatát, ami magához csalogatja a férfit. A nő elképesztő illata nem csak a kártyabűvészt, de annak társát is kezdi bekebelezni, és így Virtuóz is rabjává válhat. Valami azt súgja mind a két félnek, hogy menjenek a park mélyére.

Hideg téli délután volt, az égen nem látszottak felhők, a nap zavartalanul sütött, ami tovább erősítette a fagyos hőmérsékletet. Éppen befejeztem ebéd utáni szunyókálásomat, így hát kimentem a balkonra levegőzni. Hűvös volt, látszott a leheletem is, de nem fáztam. Pár percig némán néztem az alattam elterülő nyüzsgő várost, majd, mikor karom már kezdett libabőrös lenni, visszamentem a szobába. Épp jókor, mert Samson pont abban a pillanatban lépett be egy csésze gőzölgő forró csokoládéval. Az öreg, ki apám helyett apám volt, mindig tudta mire van szükségem. Mosolyogva megköszöntem neki, majd leültem az íróasztalomhoz, s a meleg italt lassan szürcsölgetve bekapcsoltam a számítógépet. Végigfutottam a híreket, s az egyik cikken megakadt a tekintetem. Azt írta, a Robinson parkban különös teremtmények járkálnak éjjelenként. Állítólag a csatornákból másznak elő.
Egyből tudtam mit kell tennem. Ezek a férgek beszennyezik a világot, amit nekem meg kell tisztítanom tőlük. Mielőtt kikapcsoltam a komputert, tekintetem elidőzött a háttérképen. Esther mosolygott rám, csodálatos, aranybarna fürtjeivel, pozsgás, kerekded arcával, s ragyogó szemeivel, melyek életveszélyesek voltak, hiszen akárhányszor belenéztem eme földöntúli tekintetben, a lélegzetem is elállt. Megérintettem a haját, de csak a monitor meleg képernyőjét tapintottam. Kezem akaratlanul is szívem fölé csúszott, s szememben egy apró könnycsepp jelent meg. Dühösen letöröltem, majd kinyomtam a számítógépet és határozott léptekkel elindultam a titkos szobába. Kényelmes tempóban magamra öltöttem a páncélt, a hát részre csatoltam a kardot. Ezután már reflex- szerűen ugrottam is fel a siklóra, s egy pillanatra még el is csodálkoztam, miért nem emelkedik fel alattam, de aztán eszembe jutott, a Carllal vívott csata óta nem működik. Nem is próbáltam megjavítani, bár most kényelmesebb lett volna ezzel a parkba menni. Egyéb közlekedési eszköz híján a ház tűzlépcsőjén sétáltam le, ahonnan átugrottam egy éppen arra járó busz tetejére. Ily módon, buszról- buszra ugrálva, kapaszkodva, mint valami majom jutottam el a parkba. Mikor oda értem, már sötét volt, de ennek külön örültem, hiszen így könnyebb volt álcáznom magam. Először tettem pár kört a parkban, fáról fára ugrálva. Néhányan megláttak, de gyanakodó pillantásokon kívül semmit nem kaptam. Végül megállapodtam egy magas fán, ahonnan viszonylag nagy területét beláttam a parknak. Nem volt kellemes itt az ágak között guggolni, ugyanis a ruhába nem volt hőmérsékletszabályozó beépítve. Bár a biomechanikus motorok és maga a rugalmas szövet inkább volt meleg, mint lenge, mégis fáztam kicsit. Rossz volt így várni, a türelem sosem volt erősségem. Mikor teljesen besötétedet, aktiváltam a sisak hő érzékelő látásmódját, mellyel feltételezésem szerint könnyebb észrevenni a csatorna lakó mocskokat, mint puszta szemmel.

// Az egyetlen kivetni valómat, már elmondtam chaten...//

Az idő különöseben nem zavart és semmi egyéb se, ahogy nem is tűnhetett fel. Amíg nem, hirtelen erőre kaptak a parkban a lámpák, kezdtek úgy világítani ahogy este el volt várva tőlük, még párat pislákoltak, majd beálltak normálisra és fémes dörzsölődést hallgattál. Ahogy a pofátlan népsége pont egy melletted lévő nyíláson dugta ki a fejét. Bár úgy tűnt ez a nyílás rejtve volt, ez most nem nyom sokat a latba. Ahogy kilép az első, magas, izmos, kopasz férfi, talán kicsit furcsán tömörnek tűnik. A férfi visszanyúl a cstaornába és két vékony alakot emel ki, egy zőld hajú srácot és egy fehér hajú lányt. Puhán teszi le őket, körülnéznek, de nem túl alaposan és egyszerűen meg akarnak indulni.

Várakozás közben testem lassan megszokta a hideget. Egy televízióból tanult légzéstechnikát alkalmaztam, mely be is vált, a testhőmérsékletem nem esett le. Időközben a közvilágítás is bekapcsolt. Ahogy a lámpák égői felmelegedtek, úgy lett egyre kevésbé használható a hő kamera, ezért ki is kapcsoltam, úgyis volt már elég fény.
Hirtelen neszt hallottam, egész közel a fához, amin rejtőzködtem, majd hamarosan felnyílt egy csatornafedő. Észre se vettem, hogy ott volt, a hó betakarta, s így utólag belegondolva, talán direkt álcázva is volt. Hárman jöttek elő a lyukból, egy nagy darab, kopasz férfi, egy vékonyabb fiú, zöld hajjal és egy még vékonyabb lány, fehér fürtökkel. Körülnéztek, de nem elég alaposan, s elindultak. Felületes óvatosságukat akartam kihasználni, így hát kihúztam a kardot a tokból, majd elrugaszkodtam úgy, hogy egyenesen közöttük érjek földet. Először a nagy kopaszt támadom meg, megpróbálom egyenesen belé döfni a kardot, de miközben szúrok, bal lábammal egy csípőforgatásos rúgással (yoko gueri kekomi karate rúgás) belerúgok a zöld hajú ifjúba, pontosabban a gyomrába. A lánnyal csak később foglalkozom, jelenleg őt ítélem a legkevésbé veszélyes ellenfélnek.
[rúgás]

Végrehajtottam a támadás sorozatot, azonban az eredmény nem volt kielégítő. Nehezen, de sikerült átdöfnöm a kopaszt, aki viszont hatalmas erővel arcon ütött, pont a fülem alatt. A yoko gueri sem járt sikerrel, luftot rúgtam, a zöldség egyenes a nyakamba ugrott. Ráadásul, mindezt betézendő, az ütés helye iszonyúan fájni kezdett, s meg is szédültem. Egyértelművé vált, hogy alábecsültem ellenfeleimet, ezért taktikát kellet váltanom. A terv a következő képen nézett ki: Először is megpróbálom elkapni a nyakamban vigyorgó ganajtúrót, majd ha megcsíptem, egyenesen a kopaszra hajítom. Ezután hátrafele lépve megpördülök, s közben a lány nyaka felé csapok a karddal. Ha lefejezem, ha nem, a pördülést befejezve még hátrálok néhány lépést. Mivel a meglepés erejét már elvesztettem, fel kell mérnem ellenfeleim képességeit, így visszavonulás közben keresek egy hosszú, közepesen vastag botot, mivel közepes hatótávolságú fegyverre van szükségem, hogy megismerjem ellenfeleimet. Amíg nincs a kezemben a megfelelő husáng, igyekszem tartani tőlük a távolságot.

Ez a három semmirekellő veszélyesebb volt, mint hittem, Elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy alábecsültem őket, s erre most csúnyán rá is fizettem. Elhatároztam több ilyet nem vétek. A lány kitért a kardcsapás elől, s megrúgott, majd a zöld fejű pondró is hasba rúgott. De öröm volt az ürömben, hogy legalább az egyikről információt szereztem. A zöld hajú kisember teleportálni tud. A sisak computerét utasítottam, hogy tárolja el a fiút, s harc közben kövesse a mozgását. Ha szerencsém van, egy idő után a számítógép ki tudja számítani a potenciális felbukkanási pontjait, s ezen számítások, nomeg reflexeim segítségével már én is csapást mérhetek rá.
De egyenlőre a biztonság kedvéért még mindig egy bot után kutatok. A kard közelharci fegyver, s amíg nem vagyok teljes mértékben tisztában a trió képességeivel, ajánlott tartani a megfelelő távolságot. Miközben szemem fahusáng után kutatott, hasizmaimat végig befeszítve tartottam, hogy egy esetleges támadás esetén a levegőt kifújva minimálisra csökkentsem a fájdalmat.

Sehol sem találtam faágat, s időközben a trió újra támadott. A kopasz is közeledett, s a leányzó is mögém került. Csak egy öklöt láttam a szemem sarkából, hogy melyiküké volt, nem tudtam eldönteni, de megvárni sem akartam. Azonnal leguggoltam, remélve hogy az ököl nem talál el. Amint elég mélyen vagyok, megpróbálok elgurulni arra amerre nem látok lábakat. A gurulásból kifele jövet előhúzom a kardomat, s a legközelebbi csülök felé hasítok, hátha megsebesíthetek valakit. Függetlenül az eredménytől, miután átfordultam, egyből talpra állok. Ezúttal nem nézelődöm, szemeimet végig az ellenfeleimen tartom, s kivont karddal várom a támadást. Jobb lábammal elöl, behajlítva, bal hátul, majdnem teljesen kinyújtva, csípőm elfordítva jó mélyen, jobb kezemben a kard, bal ökölbe szorítva, a csípőmnél vese tájékon. Ebben a pozícióba próbálok meg majd elhelyezkedni, mert így kicsi a támadható felület, ugyanakkor bármelyik irányba gyorsan és lendületesen elmozoghatok. Az alacsony súlypont miatt felrúgni is sokkal nehezebb. Koncentrálnom kell, nem hagyhatom, hogy az irántuk érzett düh kitérítsen. Elmém mint a víztükör, sima és tiszta.

Kép az állásról:

[/color]Az ököl csapás szele még elér, mikor kitérsz és a vágás is sikerül a nagy lábára, aki ez után végleg elveszti egynesúlyát és térdre rogy, miközben te felveszed az állást. A végére körülnézve csak az épp feltápászkodó kopaszt látod, a két fiatalt csak jobban körülnézve hátul látja meg, ahogy épp távoznának oda ahová jöttek, a nagy viszont előtted és támadni készül, bár már elég ramaty állapotban van.[/color]

Az ütés nem talált el, s a nagy tuskót is sikerült térde kényszerítenem. Egy pillanat alatt alapállásban voltam, ám csak a súlyosan sérült kopasz tirpák támadott, a másik kettő menekülőre fogta. Nem akartam elszalasztani őket, így hát egy kicsit előreszökkentem, tartva az állást, majd felugrottam, s közben megpördültem a levegőben, majd csípővel rásegítve talpal próbáltam arcon rúgni az illetőt, beleadva minden erőmet, s gyűlöletemet. Ha a támadás sikeres, mellette érek földet, s egy gyors de precíz mozdulattal nyakon döfhetem. Ha elkap a levegőben, akkor úgyis mindegy, legfeljebb megpróbálom lerúgni magamról, és utána ugyanazzal próbálkozom, mint akkor, ha kitér, vagyis a tengelyem körül megpördülve vízszintes csapást mérek a nyakára. Ezután üldözőbe vehetem a másik kettőt. Nem akarom őket elszalasztani, de elhamarkodottan sem cselekednék, ezért mielőtt utánuk ugranék, hő érzékelő, majd éjjellátó üzemmódban letekintek, hogy lássam a viszonyokat.

Pofán talpaltam a hitvány gazfickót, ám levágni nem tudtam, mert elkapott és megütött, de olyan erősen, mint valami gép. Ilyet utoljára a Carllal vívott harcban kaptam. Ám most nem volt itt Esther, akiért küzdhettem volna, így a fájdalmat is jobban éreztem. Sikerült viszonylag könnyen talajt fognom, s azonnal támadó állást vettem fel, de ellenfelem már nem támadott. A rúgásom kellemetlenül érintette, ez látszott rajta. Maszkom alatt elégedetten elmosolyodtam, majd tettem pár lépést felé. A fickó felkelltette az érdeklődésemet, nem akartam só nélkül megölni. Még közelebb léptem hozzá, de a távolságot azért tartottam.
-Ki vagy mi vagy te? És a kis barátaid? Felelj, és akkor talán…talán gyors és kíméletes leszek velük, mikor kivégzem őket.
Miközben beszéltem, igyekeztem a háta mögé kerülni, hogy ha támadna, előnyösebb helyzetben legyek. A kardot végig magam előtt tartottam, s szememet is csak néha- néha vettem le róla, hogy meggyőződjek afelől, hogy társai nem próbálnak újra támadni valahonnan.

Godzilla állta a pillantásomat, amit jelenleg az egyetlen tiszteletre méltó tulajdonságának tartottam. Örömmel fogadtam, hogy vette a fáradtságot, hogy válaszoljon.
„Csak éljük az életünket, amit te és a fasiszta barátaid nem hajlandóak hagyni... Mi rosszat tettünk nektek, miattatok kell csatornában élnünk és lopni, nem fogadják el a kevés pénzünk se...”
Szavaiban volt némi igazság, s leges legbelül, egy icipicit, de tényleg minimálisan még meg is érintett. Ha csak egy pillanatra is, de megsajnáltam ezt a mulya hízósertést. Hogy tiszteletem kifejezzem, abbahagytam a körözést, s szemben állva vele válaszoltam.
-A ti fajtátok majdnem megölte a szerelmemet, s egyikőtök még el is vette tőlem. Nem számít, hogy gonosztevők, szuperhősök, vagy megélhetést kereső csatorna patkányok vagytok-e, mindannyian az emberiség mocskai vagytok és beszennyezitek a társadalmat. Férgek vagytok, s a férgeket irtani szokták. Én magamra vállaltam ezt a kevésbé üdvös feladatot, vállalva az ezzel járó közutálatot és egyéb kockázatokat. Most pedig –kicsi hatás szünetet tartottam –elárulod a másik két barátod képességeit, s azt is, hogy vagytok-e többen. Amennyiben őszintén felelsz, szavamat adom, hogy megkímélem a családod életét, már ha a két ifjú a rokonod.

Nagydarab barátom figyelmes hallgatóságnak bizonyult, ki tudja, talán érdekelte amit mondtam neki. Sajnos a válasza már nem volt ilyen pozitív. Előadott egy szentbeszédet arról, hogy nem adja fel a társait, meg hogy a bosszúhadjárat nem vezet sehova. Ezek sajnos értéktelen információk voltak, így nem is igazán figyeltem rá, a szavak többségét elengedtem a fülem mellett. Miután befejezte mondanivalóját, kihívóan maga felé intett. Ezt az arcátlan viselkedést nem hagyhattam szó nélkül.
-Rossz válasz!- hangomból düh és csalódottság egyaránt érződött. – sajnos mivel megtagadtad a feleletet, a kis barátaidat egyenként fogom apró darabokra szedni, szépen, lassan. – miközben beszéltem, lassan egyre közelebb sétáltam hozzá. Célom a folyamatos becsmérlő beszéddel az volt, hogy feldühítsem, s így kizökkentsem a harci ritmusból. –Te pedig, te nagydarab zsíros hízósertés, abban a tudatban fogsz meghalni, hogy te okoztad kegyetlen szenvedéseiket. Még a síron túl is hallani fogod halálsikolyaikat és könyörgésüket.
Az utolsó szavakat már ordítottam, s közben jobb lábbal előreléptem s föntről lefelé és jobbról balra egy csapást mértem a kopaszra. A vágás iránya gondosan ki volt számítva, ugyanis ezt a legnehezebb hárítani, de a biztonság kedvéért a lábamtól kiindulva az energiát egy csípőforgatással megerősítve egyenesen a pengébe vezettem. Az Úr irgalmazzon eme korcs bűnös lelkének.

Kardom elakadt a dagadék karjában, amitől igencsak meglepődtem. Ez a fegyver egy átlag ember kezében is átvág két egész disznót csontostul, az én kezemben pedig még ennél is többre volna képes. De ez a féreg elég masszív volt, ráadásul miatta még szeretett pengémet is elveszítettem. Ettől természetesen egyből kinyílt a csipája, és ismét szemtelenül beszólt. Vennem kellett néhány mély levegőt, hogy lehiggadjak, mivel nem akartam forró fejjel, meggondolatlanul rátámadni. Ezután egy szaltóval eléugrottam, majd megpróbáltam úgy állcsúcson rúgni, hogy ezúttal hátra szaltóztam, de az ugrás lendületét felhasználva jobb lábamat kinyújtva rúgtam, a balt pedig közben lendítettem tovább, hogy még nagyobb lendületet adjon ennek az amúgy is gyors és szinte kivédhetetlen rúgásnak. Az álcsúcs rúgás általában kiüti az embert, de ha ezt a mutáns nem is veszti el az eszméletét, biztos ő is megzavarodik, így jobb lábbal fürgén előreugorva jobb kézzel, csípő forgatással torkon üthetem. Ettől akár meg is halhat, de ha még ezt is túl éli, folytatom a támadást közelről. Bal lábammal belépek a jobb lába mögé, s magam felé húzom az achilles inat, közben két kézzel elfele lököm a felső testét. Ez remélhetőleg még ezt a nagydarab patkányt is feldönti, és egy erőteljes lefele irányuló rúgással talán végre megölhetem.

Ellenfelemet, ezt a dagadt rusnya torzszülöttet, már a torokcsapás megölte. Nem is hittem volna, hogy átszakítja a torkát, de elégedetten nyugtáztam, hogy meg tudtam tenni azt is, amire eddig egy kung fu mester sem volt képes, holott nem is tudtam kung fuzni, csak a televízióban láttam ezt az úgynevezett tigris csapást. De száz szónak is egy a vége, ez a semmirekellő mocsok végre elpusztult. Sajnos a természetellenesen masszív fickó kifárasztott kicsit. Erősebb volt mint hittem, ezért társai levadászásához új taktikát kellett kidolgoznom. Felvettem a földről kardomat, majd a hasára fordítottam ezt a túlsúlyos förtelmet, s a kardot beledöftem a hátába, a gerincoszlopa mentén végighúztam a kardot a nyakától a derekáig, majd ugyanezt megismételtem a másik oldalon is. Ezután egy finom mozdulattal körbevágtam a nyakát, s egy óvatos rántással kitéptem a levágott fejet s a vértől csöpögő gerincoszlopot a torzóból. Az undort leküzdve a véres szerzeményt az övemen rögzítettem egy használaton kívüli csat segítségével, majd odaléptem a csatornanyíláshoz, melyen át a többi patkány elmenekült. Hő érzékelő látásmódban lenéztem, majd leugrottam a sötétbe, s kardomat készenlétben tartva minden irányban körbenéztem.