Bisur előtröténete

Születési név: Jan Matao
Egyéb név: Bisur
Faj:
Születés: 1900 január 1.
Kor: 110 év
Magasság: „178cm”
Súly: "78"
Hajszín: Barna
Bőrszín: nincs (vagyis fekete)
Egészségi állapot: jó
Család: meghaltak.
Oldal: semleges néha rossz felé hajlik

Előtörténet:
1900. január 1-én születtem valahol egy Japán erődben. Már nagyon vártak engem, mert én voltam a hatalmas Matao ninja klán legfiatalabb sarja. Még azon az éjszakán megtámadták az erődöt és eddig soha nem látott fegyverekkel sikerült kiirtaniuk a családomat, nagyapámnak sikerült kimenekülnie velem együtt.
Ezután egy német hadi bázison laktunk nagyapámmal, engem mindig foglalkoztatott, hogy miért pont itt kell élnem, de válaszokat soha nem kaptam. Nagyapám meglátta a bennem rejlő tehetséget, később kiderült nem is akármilyet. Kemény kiképzést adott, de nagy szeretettben éltünk ketten, néha mesélt történeteket hatalmas harcosokról és mágikus fegyverekről. A német katonák kiképzésein is részvettem, ott kegyetlenségre tanítottak és becstelenségre. De megtanultam ügyesen lőni is, kedvenc fegyverem a pisztoly volt, kicsi könnyű és erős. Gyakran kellett egymásra is lőnünk, szerencsére valamiért én mindig megmenekültem, a tiszteknek ügye volt rám. Ezek után kezdődött a ninja kiképzésem is. Először megkellett tanulnom ellen állni mindennek, hidegnek melegnek, tűznek, ez sikerült is de rendszerint az érzelmeim kifogtak rajtam. Harag, gyűlölet, a félelemmel nem volt gondom de éreztem rossz úton vagyok. A fizikális edzések durvák voltak, először súlyokkal kezdtük, majd farönkök következtek. Gyakran nem maradt bőr a kezemen. Ezt nem bántam, szokni kellett a fájdalmat. Később amikor ezeket a szinteket túlléptem elkezdődött az akrobatikai edzésem. Egyensúly érzékem alapvetően jó volt az ugrással se voltak gondok, a falmászást viszont sokszor kellet gyakorolni. Egy vízesésnél kellett másznom, vizes volt minden és gyakran a vízbe csapódtam, nagyapám mindig csak annyit mondott:
- Újra.
A falmászás végül már jobban ment mint bármi más ezután elég érett voltam ahhoz, hogy tisztelettel bánjak a fegyverekkel. Kardal és lándzsával igen jól harcoltam, volt amikor medvét kellet megölnöm vele, de nem igazán szerettem őket, én mindig is a kicsi és halálos fegyvereket kedveltem. A dobókés és a shuriken kés a kedvencemmé váltak, gyorsan és erősen tudtam dobni őket, egész napokat töltöttem a velük való gyakorlással.
Nagyapám az edzések végén mindig elmesélt egy történetet, ezek már nem is mesék voltak, történetek a Jugand harcosokról. Legyőzhetetlennek vélt ninják, mindegyikük el tudott rejtőzni teljes egésszébe valami elől, és a vezérükről akinek a ruhája a mai napig létezik és mágikus erővel bír. És majd kiválaszt egy új Jugandot. Igazából véve ezeknek a történeteknek én csak az erkölcsi tanulságát vettem komolyan.

Az első furcsaságok 1934-ben kezdőttek. Már felnőttként igen csak foglalkoztatott, hogy ez egy német tábor és nagyapám nem mesél róla semmit… miért vagyunk itt, úgy döntöttem kiderítem mi ez az egész. Éjszaka kimentem a bungallóból és elindultam a parancsnoki épület felé, ügyesen lopakodtam. Egyszer csak egy szűk folyosóhoz értem, mindkét oldalról jött egy őr, tudtam azonnal lelőhetnek, megölni nem akartam őket, még nagyapám szenved miattam, ismertem a nazikat.
A falhoz lapultam, majd fura érzés fogott el. A két őr összetalálkozott a sötét folyosón pont előttem, nem is értettem a helyzetet, nem volt ennyi hely a folyosón. Majd összeverekedtek, mozdulni se tudtam, úgy éreztem mintha a testem nem engedelmeskedne, hirtelen az egyik őr a másiknak a fejét a falba vágta, pontosan mellettem, a fej tőlem 1-2centire ütődött a falon.
Tágra nyíltak a pupilláim, nem értettem a helyzetet. „Nem vesznek észre, dehisz ez lehetetlen” A katonák csak néztek rám, én is rájuk, majd bevágtam mindkettő fejét a falba. „Azt hiszik majd csak képzelték, annyira összeverték egymást”
Visszatérve a lakosztályomba láttam amint nagyapám egy falnál áll. Megfordult:
- Ideje, hogy beavassalak.
Majd a fal felcsúszott és mögötte egy rekeszben egy fekete ruhát és egy zöld pengéjű kardot láttam, alatta még két dobókés is volt, szintén zöld pengékkel. Tátva maradt a szám, azt hittem ez a ruha csak egy mese, állítólag csak a Matao családból csak egy ninjáé lehet amíg világ a világ.
- Tudom mi történt odakint. –szólalt meg hirtelen nagyapám majd intett üljek le-
Leültem és tisztelet tudóan hallgattam.
- A mesék amiket a Jugandakról meséltem, igaz. Születésed napján nazi katonák ölték meg a családot, őrült kísérleteikben rájöttek a családunk titkára, tudták te vagy a kiválasztott. De én megszöktettelek és megalkudtam velük.
Szüleim hallatán könny ült a szemembe.
- Te vagy a család kiválasztotta. Az egyetlen… aki felveheti ezt a ruhát és aki megkaphatja az össze képességet. Kísérletezni akarnak rajtad, de csak azt tudják, hogy nem öregszel majd… a többit nem.
Eszembe villantak a mesék Jugandek minden 100. évben születtek és pontosan 100évet éltek, mindegyiknek különleges képességei voltak. A tárgyakba olvadás, a láthatatlanság… a sok emlék megbolondított, ruhára néztem, mintha hívott volna, mintha élt volna. A fejemben ott volt, örök fiatalságot kínált.
- Már kevés az időnk.
Levetkőztem és felöltöttem a ruhát, mintha a bőrömre égett volna, oda is égett, egy hang jelent meg a fejembe és már nem éreztem a szívemet dobogni. Oldalamra csatoltam a két kisseb kardot a hátamra a nagyot. Nagyapám büszkén végig tekintett rajtam, majd robajt hallottam és két német tiszt tört be. Az idő belassul, magamtól elővettem a kardom, nagyapámat darabokra lőtték, lassítva kellett végig néznem. A két katona meglepetésére csak egy hullát találtak. Majd az én meglepetésemre mögöttük voltam, észre se vettek, pedig már majdnem hozzájuk értem. A két tőrt pontosan egyszerre szúrtam a nyakukba, a zöldpengéken nem tapadt meg a vér. Meg akartam bosszulni nagyapámat, de két hang szólalt meg a fejembe, nagyapámé:
- A gyűlölet csak gyűlöletet szül
És az előbb is halott, a ruha:
- Még nem állsz készen.
Majd valamit érzek a lábamban, egy golyó volt, a következő lövésre már nem volt ideje a tisztnek, a saját orrcsontja tolódott fel az agyába. Ezután az erdőbe menekültem.
~ Gyerünk, gyorsabban meg kell menekülnöm. –gondoltam-
Az erdőbe húztam meg magam pár napra, itt szembesültem képességeimmel. Éhes és szomjas többé nem voltam és a hajam se nőtt tovább, az erdei állatok nem vettek észre. Néhányszor németek indultak a keresésemre, csodálatos műszereik nem mutattak ki, beszédük alapján az én mozgásom észrevehetetlen. Viszont a lábamban a seb… rosszabb lett, nem gyógyult és a ruhám se jött le, a fejemről a csukja visszahúzódott a nyakamig de tovább nem. Képességeim árnyoldalai is megmutatkoztak. Egy hetet maradtam az erdőben, utána elindultam és egy kis faluban kötöttem ki. Megjelenésem zavarodást keltett, levethetetlen ruhám Japánban a halál jelképe volt, mindenki félt tőlem. Az orvos segített rajtam és kezelte a sebemet, hálából megszabadítottam a falut a medve hordától ami rendszeresen zaklatta őket. A medvéket élvezettel gyilkoltam, egy egyszerű mozdulattal vágtam bele az egyik fejébe a tőrt. A többi is nekem támadt majd felfutottam az egyik fára. Ráugrottam az egyikre és testén átdöftem a kardot, üvöltésétől a másik kettő még jobban felbőszült, egyiknek a fejébe vágtam a másik tőrt is. Utána elkezdtem rohanni a másik medve felé, majd amikor közel értem elrugaszkodtam és elrepültem felette, ő próbált harapni de elkaptam a tarkóját, én talpra érkeztem, ő is. Megfordultam nem mozdult majd összerogyott, közelmentem és láttam a medve nyaka 20-30 centit nyúlt.
Sokáig nem maradhattam tovább kellet állnom, már késsz voltam a bosszúra. Egy tavon kellett volna átkelnem, a tó tükréhez érve láttam magam a vízfelszínen, más volt az arcom, kísértetiesen hasonlított a német katonáékhoz.
- Ha le akarod győzni az ellenséged, válj eggyé vele –szólalt meg ismét a kísérteties hang a fejembe-

A második világháborúban a németek és a japánok elvileg együtt voltak, a valóság azomban más volt.
A német tábornok előre küldte a Japánokat, majd az ő tankjai likvidálták az ellenséget, elégedetten nézett egyértelmű győzelmére. Amikor észrevette, hogy tankjai egymás után robbannak fel és egy alak tűnt fel a füstből.
- Hans, nézze ezt meg a periszkópon.
- Mit uram?
- Azt az embert.
- Nincs ott semmi uram.
Nem is láthatta volna a gyakorlatilag nem is volt ott semmi, pontosabban pont az volt ott.
A következő pillanatban egy hang hallatszott magából a tankból.
- Halál.
Később több német egység is eltűnt egyiknapról a másikra. Az amerikai titkosszolgálatnál is jelentkeztem… számos akcióban vettem részt. Elloptam haditerveket, és szabotáltak rakétákat is de az akcióim közül csak egy volt jelentős.
Elérkeztem a bunkerhez, meglepetésemre csak két őr állt ott. Mögéjük kerültem majd a nyakukra mértem egy ütést, összerogytak. Elképzeltem amint eltűnök a sötétben, ezzel aktiváltam a képességem. Elmosolyodtam, „halottak szeme…” a ti szemetek. Majd óvatosan belopakodtam. Egy terembe jutottam, egy őr állt ott, pont szembe velem, nem látott alig volt fény. Közelebb mentem és a falhoz lapultam majd megszólaltam.
- Figyelj.
Felém fordult és rögtön belevágtam a tőrt, összecsuklott. Ekkor reflektorok villantak fel, képességem elszállt. Szerencsére még nem vettek észre engem, egy tábornok néhány tudós és egy mutáns lépett be. Félig ember félig gyík, hihetetlen kékfényű fegyverrel. Ő rögtön észrevett. Elkezdett lőni rám. A tudósok elfutottak a tábornok pisztollyal kezdett lőni rám, a falon futva közeledtem, majd egy rugással likvidáltam is a tábornokot, a feje teljesen megfordult. Amire észbe kaptam a mutáns máris belém rúgott. Képek futottak át a fejemen ahogy a falnak csapódtam, képek, halottakról elesettekről és rólam, nagyapámról és a nazikról. Gyűlölet öntött el, szinte kilőttem magam, egyenesen a plafon felé majd egy rúdban megkapaszkodtam. Elvágtam a vezetéket sötét lett, majd leugrottam és körbe futottam a mutáns körül, aki összevissza lőtt. Közbe suttogó hangokat adtam ki, majd a megfelelő pillanatban a hátába vágódtam a két tőrrel, nem kíméltem, élve kibeleztem. Kegyetlenségem megijesztett, gyorsan el is menekültem.

Több évvel később Los Angelesben egy nyomozó brigád kutatott egy titokzatos betörőt. Állami intézményekben látták felbukkanni, pontosabban csak sejtették ott lehetet. Végül egy szállodához vezettek a nyomok, ahol már 5éve egy teljesen fekete ruhában lévő férfi lakott. Egy héttel később a nyomozóbrigád egyiknapról a másikra eltűnt.
Az a szombat két dolog miatt is más volt. Reggel volt, a többieknek este, nekem reggel, felvettem civil ruhámat és lementem a portára.
- Ma is dolgozik Jack? –kérdezte az öreg portás-
- Nem ma nem.
Majd sétálni indultam végig néztem az üzleteket végül egy kávéházban kötöttem ki. A saját tükörképemet láttam az ablakon. ~ Hiába számoltam le velük. Gondolom miközben erősen német beütésű arcomat „csodáltam” majd egy másik arcot is megláttam. Egy gyönyörű fekete hajú nőt, fiatal volt, éppen kávéját itta, nem ült mellette senki. Mintha a szívem erősen dobogni éreztem volna, kis idő múlva már nem láttam a pincéreket se az asztalokat csak őt. Először oda akartam ülni mellé, de mégse tettem, talán még bajba sodrom. Úgy éreztem évek teltek el. Végül odahívattam a pincért a számlát kértem, és egy csomó pénzt nyomtam a kezébe.
- És a nőnek ott szembe amit kér.
Majd felálltam és kisétáltam, útközben tekintetünk összeakadt. Gyönyörű kékszemei elvarázsoltak de tudtam nem lenne ez jó egyikünknek sem. Ezután elmentem a Machinima moziba de csak a nőn járt az eszem. Végül visszamentem a szállodába, ott egy üzenet várt.
- Ha nem akarja, hogy baja essen, holnap jelentkezzen.
Nem hittem el. Sejtettem régóta nyomoz utánam valaki… a levelet elraktam. Nyugtalanított de nem tehettem semmit. Éjszaka rémálmaim voltak, láttam a nazi tiszteket amint a nőt halálra kínozzák… tehetetlenül néztem majd a ruhát kértem segítsen. Ekkor felébredtem, egy rúdon lógtam alattam emberek. És egy nagy kivetítőn nézték az én képemet és ott volt rólam egy csomó adat. Düh öntött el, leugrottam, két fickót lekéseltem, öt tüzet nyitott rám, kettőt még sikeresen likvidáltam a dobó tőrökkel. A maradék három őrülten lőtt rám, falon futva sikerült eljutnom egy fedezékbe majd robbanást hallottam, majdnem mellettem. Minden belassult semmi hangot nem halottam csak a szívem egyenletes és gyors ütemét. Majd a nagyapám jutott eszem és őrülten előre törtem. Két fickó nyakát megragadtam felemeltem őket és oldalra dobtam. Mintha valami vadállat tombolt volna bennem. A harmadik a falnál reszketett. Nyakánál fogva felemeltem majd a tiltott fogást alkalmaztam, fejét gyorsan ide-oda rántottam majd egy nagyot rántottam rajta. A feje leszakadt és vér fröcskölt szerte szét. A fejet eldobtam majd hátra tekintettem a másik két katona már cián kapszulát vett be.
- Gyávák! –üvöltöttem rájuk-
Majd a nő kedves tekintete jutott eszembe. Oda mentem a gépekhez, hátha kiderítem hol van fogva tartva. Majd egy monitoron látom amint teljesen nyugodtan alszik, a gép szerint otthon. Percekig csak néztem ahogy alszik, majd „felébredtem”
Kimentem a fürdőbe… amikor felkapcsoltam a villanyt mint aki szellemet látott. Csupa vér voltam. Ezután nem volt hová mennem, csak Gothamba, ott ahol elrejtőzhetek.



Jellem: Alapvetően megbékélt az élettel, laza alkat, szeret beszélgetni, mások életét helyre zökkenteni. Ideges soha nem lesz, csak dühös. Humoros. Néha erősek az érzelmei, de soha nem meri megmondani senkinek mit érez.

Szakképzettség: Profi ninja, lopakodó művész, bérgyilkos. Ért a fegyverekhez is.

Képesség: Nem öregszik soha, de nem hallhatatlan, sőt sebei nem igazán gyógyulnak be, és kisebb robbanások is súlyosan megsebesíthetik, ha közvetlenül érik, golyó okozta sebei egyáltalán nem gyógyulnak. „Halottak szem” (a ti szemetek), ő bújócskának szokta hívni, ilyenkor csak is kizárólag szabad szemmel érzékelhető (szemüvegen át már nem látszik) és semmilyen műszer vagy képesség nem jelzi és fizikális jelenlétét se érezni, úgymond láthatatlan. Viszont ez a képessége 5kör után lemerül és újabb 5kör míg feltöltődik. Valamint ilyenkor se sebezhetetlen.

Hello, köszöntelek a fórumon!

Megmondom az őszintét, nincs semmi különleges szerintem az előtörténetedben. A nagy része arról szól, mikor, hogyan jelentkezett a képességed. Ezzel semmi gond, de kéne még bővíteni. Milyen volt a kiképzés, miket tett a háborúban, és Los Angelesben, illetve most Gothamben van? Mert ezt nem említetted. LA-ban leragadtam...
Továbbá van néhány helyesírási hiba is az irományba, illetve lehet csak fáradt vagyok, de néhol mintha kisebb-nagyobb fogalmazási hibákat vettem volna észre.

A képességeddel nem vagyok kibékülve!
Nem tetszik ez a holtak létsíkján lévő mozgás, vagy mi az Isten ez. Látom próbáltad legyengíteni, de véleményem szerint az még úgy is erős. Ezért kérlek szedd ki az erőd azon részét. Továbbá nekem ez a karakter nem meta-humán. Ha a legenda valós, akkor ő nem lehet meta-humán, hanem teszem azt különleges képességű ember. Vagy ilyesmi...

Kérlek ezeket a hibákat javítsd, mert a karaktert ebben a formában sajnos elutasítom! De ha valami nem tista, segítség kell, vagy bármi, nyugodtan írj üzentet bármelyik staff tagnak, és állunk rendelkezésedre.

Itt javított kiadás. Remélem megfelelő.

Na így már elfogadom a történetet, és +1 kredittel jutalmazom (de ez ilyen motivációs kreditként tartsd inkább számon, ha nem haragszol meg érte).

Nem dehogy. Akkor adatlapon ne jelöljem ugye?

Dehogy nem! Csak ez a kredit inkább azért lett adva, hogy erőt öntsön beléd a folytatáshoz, és nem igazán az előtörténetre.