A vegas-i 13-ak története,azaz Vájár eredete

Vájár eredete



1915-ben születtem, Las Vegas – ban, az I. világháború alatt. Szerencsére, abból kikövetkeztetve, ahogyan elmesélték nekem gyerekkoromban, hála istennek nem sok emlékem van azokból az időkből. Isten, hahaha – na persze, mintha léteznének istenek. Ha léteznének, nem hagynák, hogy ennyi szörnyűség történjen az emberekkel, de persze mit tudhatom én. Nekem mindenesetre nem volt egy leányálom. Kicsi koromban sok katonát és fegyvert láttam, így hát hamar meg is tanultam bánni velük. Rögtön rájöttem, hogy a rosszak mindig elnyomják a jókat. Apám orvos volt, anyám pedig kisegítő szolgáló, ott vállalt különféle munkákat, ahol tudott. Szerettek engem. Ők mindenkit szerettek. Mindig segíteni akartak másokon, ami miatt sokan meg is utálták őket a környéken. Nem bíztak bennük, megvetették és kiközösítették őket. Szegényes kis család voltunk mi, de mindig kitartottunk egymás mellett. Iskoláztattak, és ahogyan tudtak felneveltek engem. Kijártam az általánost és a gimit. Jó tanuló voltam. A suliban a Vegas-i bűnözés miatt és a helyi mocskoknak köszönhetően hamar meg kellett tanulnom megvédeni magamat és a családomat. Az érettségit a szüleim azonban már nem érték meg. Egy napon ugyanis betörtek hozzánk és hidegvérrel kivégezték őket. Mint az később kiderült, még csak nem is pénzért csinálta, hanem, csak azért mert búvóhely kellett neki és jó bulinak tűnt. De sebaj. Megkapták érte a magukét. Még szerencse, hogy én is éppen otthon voltam. Könnyedén kinyírtam őket. A bosszúm is mindjárt helyben megvolt, de mégis valami zavart: nem tudtam megvédeni őket és ez a gyötrő tudat érzelmileg kiborított. Inni és dohányozni kezdtem. Sok gondom is volt belőle. Hosszú időre leépültem. Talpra kellett állnom, de ehhez pénzre volt szükségem. Eladtam a régi házunkat és magamhoz vettem a szüleim megtakarításait. Nem volt nagy vagyon, de azért összejött belőle valamennyi. Bánatomban kaszinózni kezdtem és a játékszenvedélyem elég hamar utolért és bajba sodort. Jó érzékem volt hozzá, úgy, ahogyan az üzlethez is. Tudtam mit hogyan kell megtenni. Ám rögtön rájöttem, hogy a szerencse forgandó, bár nem panaszkodhatom: életem során gyakran volt részem már a szerencsében. Ekkor azonban elvesztettem az összes pénzemet. Nem maradt semmim, csak a tehetetlenségem és a tulajdon lelkemben fortyogó düh heves, kínzó kavalkádja. Földönfutóvá lettem. Sokáig nincstelenként éltem. Körbeutazgattam mindenütt a világot járva, szerencse után kutatva mindent tűvé tettem, hátha valahol jobb élet vár. Elutaztam hát egy autón potyautasként és 23 évesen Washington – ba költöztem munkakeresési célból. Itt sem volt nagyobb a sikerem, el tudtam helyezkedni valamennyi bérért eladói pozícióba egy évre, albérletben folytattam az életem és megismerkedtem egy gyönyörű Rachel nevű lánnyal. Szerelmünk szép és jó volt, így szinte azonnal össze is jöttünk egymással. Aztán szépen lassan kezdtem elveszíteni mindent. Kirúgtak a munkámból a leépítések miatt, pénzhiány és az ebből kifolyó fizetési hátralékok miatt pedig a saját lakásomból is kidobtak, így szégyenszemre kénytelen voltam a barátnőmnél lakni. Kínos volt a számomra. Évekkel később, a II. világháború alatt egy washington-i fegyveres összecsapás során a golyózáporban Rachel – t is elveszítettem. Én is ott voltam, de csodával határos módon engem nem találtak el. Azóta sem értem hogyan volt ez lehetséges. Talán tényleg az néha előtörő piszok nagy mázlim volt a hunyó. De ő azonnal szörnyethalt. Pedig akkoriban készültem megkérni a kezét. Azóta, hogy ne érezhessem az árulás vagy a veszteség rosszul eső fájdalmát, nem létesítettem senkivel sem összekötő érzelmi kapcsolatot. Kőszívűvé, hidegvérűvé, szinte embertelenné váltam. Talán tényleg így volt. Talán akkorra már semmi sem maradt a lelkemből. Életem során ráeszméltem arra, hogy egy ilyen tisztességtelen világban, egy ilyen gaz korban nem lehet tisztességesen megélni és létezni. Lehetetlen. Úgy éreztem nem volt már többé veszteni valóm. Maximum az életem, de nekem akkor már rég nem számított a halál. Nem érdekelt már, hogy élek – e, avagy meghalok. Elvégeztem egy katonai kiképzést és néhány kemény esztendőt a seregben, majd 31 évesen visszatértem hát a szülőhazámba, ahol gengszter és maffiózó megbízásokat vállaltam és teljesítettem. Először pitiáner ügyekkel kezdtem (például: pénzbeszedés, bárvédelem), majd, amikor már látták, hogy megbízható és eredményes vagyok, jöttek a nagyobbnál nagyobb megbízatások. Rablás, betörés, lopás, csempészet, hamisítás, sikkasztás, gyilkosság, pénzmosás… semmi nem bizonyult gondnak. Gyerekjáték volt a számomra. Ekkor eszméltem rá, hogy én erre születtem. Ez volt megírva a sorsomnak. Még ha bűnözőnek is tartottak, de engem mindez nem is érdekelt. Életemben ritkán, de ekkor végre boldog voltam. Így ment ez hosszú-hosszú évekig, mígnem 36 évesen egy maffia családnak a tagja voltam. A nagyfiúk között ültem. Egyre nagyobb balhékban találtam magamat, miközben a hatóságok jó szerével vadásztak ránk, minket minden hidegen hagyott. Teltek, s múltak az esztendők. A pénz csak úgy ömlött ki a kezünkből és végre olyan mindennapokat élhettem, amelyekben elfelejthettem azt a szót, hogy nélkülözés vagy az ínséget. Volt néhány cselekedetem, amire nem vagyok túl büszke, de cseppet sem bántam meg semmit. Jó életünk volt végre, megérdemelten. Egyre feljebb araszoltam a család ranglétráján, mígnem azon csodálkoztam döbbenten, hogy a banda dúsgazdag vezető fejének, a jeles irányítójának mondhattam magam. Szívattuk a rendőröket, a város szinte a zsebünkben volt és senki se állhatott az utunkba. Minden rendben ment egészen úgy 8 évig. Az azutáni időkben ugyanis hatalmas összetűzések, ütközések és nézeteltérések ütötték fel a fejüket a maffiacsaládok és a gengszterek között az utcák, a bárok, a kaszinók, a pénzmosók, a kereskedők, a prostik, egyszóval a pénz és a hatalom befolyási uralhatóságai miatt. Egyszerűbben: mindenki területet és a neki ezzel járó hatalmát és vele együtt jövő pénzét akarta. Mindezt többnyire tőlünk. De mi keményen harcoltunk azért, ami a miénk. Megküzdöttünk mindenért. Ez pedig aztán egyre keményebb viszályokat, sok áldozatot követelő csatákat és véres bandaháborúkat szült. Az ellenségeskedés 2-3 évig csúcsosodott. Ekkor hoztunk egy döntést: jöjjünk össze egy Vegas-i Grandé nevű hotelben fegyvertelenül, félretéve a nézeteltéréseinket, békésen és beszéljük meg higgadtan egy - egy italt iszogatva a pult mellett, jól érezve magunkat, higgadtan beszéljük meg a dolgokat és pénzzel intézzük el egymás között az anyagi javakat, úgy, ahogyan az mindannyiunknak jó lehetne. Így is lett. A terv bevált, de csak félig működött. A találkozó időpontjává 1957. június 17. – e vált. Az összejövetel a kérdéses Hotelben zajlott le. 7 főnök, az érintett 7 család vezére és 7 helyettes személy, a főnököket helyettesítők. Így lettünk volna 14-en. Néhányunk, kik eddig ellenfelek vagy riválisok voltunk, most jó barátok, rokonszenvesek lettünk egymással. Szóval jól sült el a dolog, legalábbis mi ezt hittük. Csak később vettük észre, hogy egy vezető nincs ott: hiányzott a New York – i Morris Forrelli. Mivel azonban a helyettese George Sims jelen volt, nem aggódtunk, úgy hittük Forrelli egyszerűen csak késik. Nem is sejtettük, hogy Forrelli rájött, hogy a helyettese, Sims az ellenséges tábornak dolgozik már jó ideje és ennek köszönhető az egyik harcban Forrelli vesztesége: a fia halála is. Sims elvesztette a főnök bizalmát. Forrelli pedig elvesztette a türelmét és felbérelt pár profit, hogy végezzenek velünk. Akik aztán meg is jöttek, szitává lőve a partit. Így ért véget a „Vegas – i 13 – ak” története. A mi sztorink. A mostaniakat már én is csak Forrelli adattárolójából és az újságokból gyűjtöttem össze, ami ezek után jön. :


„Forrelli, akit lecsuktak a tetteiért miután lebukott vallomást tett. Ha igaz, amiket mond ekkora vérengzés még nem történt az 1912 – es Bálint napi mészárlások óta. Egy éjszaka intézték el hat maffiózó egyesület fejét és helyettesét,tehát, azok ezek után hamarosan szétesnek. A bűnözés ezzel jelentős mértékben csökkeni fog Las Vegas-ban. A maffia azonban tanult a hibáiból. Nem hagytak semmi szemmel látható, kézzel fogható vagy kinyomtatható utaló jelet és bizonyítékot arra, hogy valaha is ott jártak volna. Hogy a sajtó tudomására ne jusson semmi, a helyet felgyújtották, a töltényeket eltüntették, a hullákat pedig elásták távol a lakott területektől, Las Vegas – tól 50 km – ternyire egy nevada - i sivatag béli gödörbe, nem is sejtve, hogy pont azon a helyen volt régebben egy vegyi üzemnek a hulladéktároló lerakata, ahová a veszélyes vagy az illegális termékeket öntötték. Ez lett a tömegsírja a háborgó, egymást marcangoló lelkeknek, amelyeknek már csak a néhai suttogása töri meg a csendet, oszló holttesteiket átitatja a mindenféle vegyület. 50 évvel később, 2007. augusztus 8. – án ezen a helyen, pont ezeken a pontokon végzett a hadsereg kísérleti stádiumban lévő gammasugárzással tömött gránátokkal való tesztrobbantásokat. Az egyik ilyen eset a vegas-i 13 sírját is felháborgatja, gammasugárzással itatva át az ázott hullákat, amelyeknek egyesülnek az elméik, a lelkük, a DNS láncuk egy teljesen új lényt, egy bivaly erős és kemény zöld szörnyet teremtve ezzel. A sugárzás összetapasztja a mutálódott halottakat, így azok egy legyőzhetetlennek tűnő démoni teremtmény testében élnek tovább immáron egyként.”

Ebben az állapotban ébredtem tudatomra a sivatag közepén, arra eszmélve, hogy én és a barátaim, társaim, ellenségeim, akik eddig külön voltunk már egybeolvadva együtt vagyunk. Egy test, egy gén, egy elme, de külön gondolatok, emlékek és lelkek. Már nem én voltam, hanem mi vagyunk. Elmentem New York – ba, hogy bosszút álljak Forrellin azért amit velünk tett és azért, amit elvett tőlünk. Mind úgy éreztük, hogy ezért meg kell fizetnie. Ám a világ ezen idő alatt megváltozott. Be kellett olvadnom. Tanulnom kellett a mai korból. Hihetetlen, hogy az ember folyton tanul és fejlődik. Ahogyan ez a mai tudomány és technológia is. Meg kellett ismerkednünk a mostani élettel. Sokat javult és ezzel egyetemben sokat romlott is az emberiség. Végül, amikor elégtételt akartunk venni önmagunkért, akkor szupererőkkel bíró ostobák és önbíráskodók támadtak ránk. De szerencsére a képességeinkkel harcba tudtunk velük szállni. Mivelhogy átalakulásunk új erőkkel is párosult. Azonban arról mit sem tudtunk, hogy ha csökken a szervezetünkben a sugárzási szint, akkor gyengülünk. Így hát ezt kihasználva nagy mázlija volt az úgynevezett rendőröknek és a szuperhősöknek. Szétestünk, darabokra hullottunk egy csatornában. Szerencsére az ottani szennyeződési és fertőzési szint elég volt ahhoz, hogy valamennyire feltöltsük és összerakjuk, összeállítsuk magunkat. Elvánszorogtunk egy nukleáris atomerőműig, ahol végre elkezdhettük feltölteni magunkat. Ott is azonban nekünk esett egy páncélos jótevő és mi egy radioaktivitású gammával kevert kotyvalékba zuhantunk kimerülve, ami aztán 100 % - osra töltött minket és még több képességet adott nekünk. Plusz megajándékozott minket egy új emberi külsővel is, amivel elvegyülhetünk az emberek között. Új erőinknek köszönhetően adományozott nekünk a folyadék egy kis segítséget is: amíg emberek vagyunk, addig a szörny énünk töltődik folyamatosan energiával, ameddig fenevadakként mászkálunk, addig az emberi énünk töltődik. Így sokkal nehezebben fáradunk el és kevesebb pihenésre, illetve alvásra van szükségünk, mint az átlagembereknek. Mi már nem vagyunk emberek. Végleg elveszítettük minden emberségünket. Ezzel a vonaton ébredek. Épp egy másik, mostanra már elnyomott városba tartok. Utálom az embereket és a tömegközlekedést, meg a túlzsúfoltságot. Most új kihívásokra vágyva jövünk Gotham – be, a bűn városába, az enyészetbe, hogy kipróbálhassuk magunkat. Reméljük jó buli lesz. Ó, no és, hogy kik vagyunk? Nos, : Tony Spynaso, Jack Krucks, Jason Tamer, Rick Virginill, Max Prisog, Sam Borrand, Bob Parintes, Danny Mindorg, Carl Kirken, Martin Fargossa, Charlie Neer, William Dorkin, Garry Peackers és Flash Grando. Bár ma már csak egy néven szoktak minket emlegetni : a Vájár.



Név: 13 neve volt, de ma már egyiket sem használja, néha emberként a Victor Freeng fedőnevet használja

Álnév: Vájár, többnyire ez a legismertebb elnevezése

Szeme színe: valamikor kék volt, de ma már izzón világító démoni vörös

Haja színe: fekete volt, ma már kopasz

Bőrszíne: fehér volt, most zöld

Neme: férfi

Oldal: rossz

Foglalkozása: nincs konkrét végzettsége, van eladói tapasztalata, egyébként bűnöző és maffiózó

Faj: génmódosult ember kétféle kinézettel

Képességek: óriási (kb. Hulk méretű) fizikai erő, magas ugrások (úgy épületnyik), nagy fájdalomtűrés, kőkemény bőrfelszín (a kis kaliberű golyókkal és kisebb késekkel szemben sebezhetetlen), emberi külsőt tud felvenni és bármikor átváltozni, ha van hozzá elegendő energiája

Egyéb belső tulajdonságok: elszánt, kitartó, utálja a hazugságokat, mindent megtesz a cél érdekében, rettenthetetlen, saját filozófiája tántoríthatatlan, van tapasztalata a bűnözésben, ért a harcművészethez és a fegyverekhez, ha valamit a fejébe vesz attól tántoríthatatlan

Csapathoz tartozás: már nincs, régebben tagja volt egy maffia családnak

Gyengepont: emberi énjeként sebezhető, olyankor nincsenek képességei