Zoey Redbird

Tárgy: Zoey Redbird Kedd Feb. 08, 2011 8:39 pm

Születési név: Zoey Redbird
Egyéb név: Zo, Z
Faj: Metahumán
Nem: Nő
Születési hely, idő: Gotham, Newtown. 1990, 01.09
Kor: 21
Magasság: 174 cm
Súly: 52 kg
Hajszín: Fekete
Bőrszín: Sötét barna
Vércsoport: 0
Egészségi állapot: Egészséges
Család: Apa: Andy Redbird, Anya: Susan Redbird, Nagyapa: Joe Redbird (R.I.P.), Nagymama: Amelia Redbird, Lány testvér: Sarah Montgomery
Foglalkozás: Rendőr
Oldal: Kívülálló

Előtörténet:
21 éve születtem meg Newtown egyik kisebb kórházában, egy kék csempékkel kirakott kórteremben. Fülsüketítő sírásom átjárta a kórház egész szintjét egészen addig, míg meg nem éreztem anyám test melegét. Ahogy ott feküdtem anyám ölelő karjaiban tudtam, hogy ő a világ legjobb anyukája. Legalábbis ő ezt állítja, de én úgy érzem, hogy a történet sok helyen sántít. Édesanyám elmesélése szerint igen csöndes, de élénk gyerek voltam. Mindig hangtalanul osontam végig a házon és csak akkor vettek észre, amikor már csináltam valami bajt. Édesanyám gondoskodó, kedves, de laza asszony, míg Édesapám inkább komikusan fog fel mindent, de amikor kell akkor előveszi az atyai szigort. A nagyszüleim mind a ketten tisztelik a hagyományokat, de megértik a modern kort is. A testvérem, aki két évvel idősebb nálam, kicsit talán elkényeztetett, de felelősség teljes, törekvő jellem.
Kiskoromban a nagyszüleim vigyáztak rám, amíg a szüleim dolgoztak. Teljesen átlagos gyerek korom volt. Rosszalkodtam, megtanultam járni, rosszalkodtam, megtanultam beszélni és persze rosszalkodtam. A nővéremmel együtt játszottunk, de persze, mint minden testvér mi is vitatkoztunk. A személyiségünk már akkor is eltérő volt. Ő jobban szerette a babázást és lányosabb volt, míg én inkább kint játszottam és egy kicsit fiúsabb személyiséggel bírtam. Ahogy cseperedtem ez persze nagyban vissza szorult, de sok vonásom megmaradt.
Az általános iskola hamar eljött és én persze ugyan oda mentem, ahova drága nővérkém. Soha nem voltam egy eminens, de átlagban jó tanuló voltam annak ellenére, hogy a lustaságom sokszor lerontotta az osztályzataimat. Amikor még kisebbek voltunk semmi nem zavarta meg az idilli békét egészen a harmadik évünkig. Amikor is egy új gyerek jött az osztályunkba. Nagy termetű, kötekedő és erőszakos. Már az első nap felfordulást csinált. Terrorizálta az osztály minden tagját és ez nekem persze nem tetszett. A magam bát, meggondolatlan és nagyszájú jellemével vissza szóltam neki, aminek egy hatalmas fekete lábnyom lett a következménye a hátamon. Aznap nagyon mérges és szomorú voltam és sírtam is. Amikor haza értem a nagymamám azonnal észrevette a dolgot és rákérdezett. Elmondtam neki mi történt ő pedig megvigasztalt és azt mondta, hogy ő majd segít nekem. Aznap délután elvitt egy közeli ismerőséhez, aki Kung Fu-t tanított. Alan Montgomery igazán szimpatikus és kedves embernek látszott és az is volt. Egészen addig amíg nem kezdett el tanítani, mert ekkor azonnal véresen komoly lett a személyisége, elég hamar felkapta a vizet és sokat ordított... nagyon sokat. Ennek ellenére nagyon jó tanárnak bizonyult és hamar bele is jöttem a Kung Fu űzésébe. Azonnal megszerettem ezt a sportot és azóta is űzöm. Attól a naptól kezdve minden héten háromszor lejártam Alanhez és nem telt bele sok idő, mire rájöttem mire is használhatom újonnan szerzett tudásomat. Arra, hogy kamatostul vissza adjam amit kaptam és szétrúgjam annak a szemétnek a seggét. Az egyik nap, amikor a tanárnőnek el kellett mennie egy kicsit és mi kint játszottunk az udvaron oda mentem a monstrumhoz és egy jól irányzott rúgással a földre küldtem, ami nagy ujjongást váltott ki a többiekből és egy nagyon hosszú és kellemetlen lecseszést és persze büntetést. Ám most is azt gondolom megérte, mivel drága „barátom”, akinek nem emlékszem a nevére még azon a héten elhagyta az iskolát. A maradék csekély idő, amit az általános iskola padjai között töltöttem eseménytelenül zajlott.
A gimnázium kezdete izgalommal töltött el. Persze követtem nővérkém nyomdokait és ugyan oda felvételiztem ahova ő. Csodával határos módon fel is vettek, így boldogan és szerencsére egyenruha mentesen kezdtem meg gimnáziumi tanulmányaimat. Már akkor sem szerettem a szoknyát és a hasonló túlzottan lányos cuccokat, így ez számomra felért egy isteni áldással. Ahogy teltek múltak a napok, a hetek és a hónapok egyre több mindennel foglaltam el magam. Jobban figyeltem a tanulmányaimra, az eddigi lustaságom mintha elpárolgott volna, tovább folytattam a Kung Fu gyakorlását, elkezdtem gitározni és sokat foglalkoztam az informatikával. A családom teljesen normális és a szokásos tini problémák többsége elkerült. Talán egy nagyon kicsit lázadó hajlam bujkált bennem, de csak néha tört a felszínre. Az első pár év átlagosan telt. A spanyol nyelv igazán megfogott még ha sokat is küszködtem vele. Ám a matek számomra nagy kihívás volt.
A második év meghatározó volt az életemben. Mindegy egy borongós tavaszi napon kezdődött. Épp haza felé baktattam, bár már elég késő volt, talán este kilenc fele járt, amikor egy mentő autó szirénázva száguldott el mellettem. Nem foglalkoztam vele, mert akkor még nem tudtam, hogy ki fekszik benne. Amikor haza értem mindenkit a nappaliban találtam komor arccal. Amint beléptem mindenki elhallgatott és tudtam, hogy baj van. Az anyám szólt, hogy üljek le és én így is tettem. Amikor a nagymamám dagadt arcára és vörös szemeire néztem már sejtettem mi történt. Amitől féltem beigazolódott. Édesanyám elmondta, hogy a nagyapámat korházba szállították. Elmondta, hogy éppen jött haza felé, amikor egy kisebb csapatba botlott akik épp ki akartak rabolni valakit. Ketten voltak, de a nagyapám, mint ex rendőr jelleménél fogva azonnal a bajba jutott segítségére sietett. Bátorságáért és segítőkészségéért mindig tiszteltem és ahogy ő apámat, apám is erre tanított. Mivel a nagyapám már idős hiába volt a tapasztalat a teste már nem volt annyira formában, mint régen. Derekasan küzdött ám az erő fölény sokat számított, ráadásul az egyik rablónál egy kés is volt, amit be is vetett. Mély szúrást ejtett a nagyapám alhasi részén, amitől nagyon sok vért veszített. Az áldozat hála neki el tudott menekülni és hívta a mentőket és a rendőrséget, de sajnos későn értek oda. Az egyik elkövető elmenekült, de a másikat elfogták, a nagyapámat pedig azonnal kórházba szállították. Nem sokkal a megérkezésem előtt értesítették a családomat. Amikor felfogtam, hogy mit is mondott most az anyám önkívületi állapotba kerültem és a könnyeim a tudtom nélkül kicsordultak, majd folytak végig az arcomon. Az emlékek sora robbantak az agyamba és az érzések teljesen elárasztottak. Borús csend borult a szobára és csak az én halk hüppögésem törte meg azt. Az anyám szorosan átölelt és próbált megnyugtatni. Aznap egyáltalán nem szóltam többet és nem is aludtam sokat. Hajnalban nyomott el az álom, mert annyira kimerültem. Másnap délben ébredtem fel és unottan keltem fel, amikor hirtelen bevillant mi is történt. Kirohantam a konyhába és amint megláttam az édesanyám megkérdeztem, hogy tényleg megtörtént-e és sajnálatomra ő szomorúan bólintott. Azonnal elkomorodtam és megkérdeztem van-e valami hír, de csalódnom kellett. Nem volt kedvem iskolába menni, de a harmadik nap édesanyám már elzavart, azzal a szöveggel, hogy azonnal felhív ha megtud valamit. Én végül kelletlenül elmentem, de egész nap csak arra gondoltam, hogy mi lehet a nagypapámmal. Amikor délután haza értem az anyám behívott a szobába. Azonnal idegesség és gyomor forgató érzés öntött el. Mindenki ott volt a szobában, így tudtam, hogy a nagypapámmal van valami. Ahogy az anyám elkezdett beszélni a gyomrom lassan összeszorult. Amikor kimondta a szavakat, amitől féltem mintha egy hatalmas tőrt szúrtak volna a szívembe. Elmondta, hogy a nagyapám ma délután meghalt, annak ellenére, hogy az orvosok mindent megtettek érte. Akkor úgy éreztem, hogy vége a világnak. Több napig alig szóltam valakihez és nem mentem sehova csak a szobámban kuksoltam. Először szomorú voltam, aztán mérges. Mérges, amiért a rendőrök és az orvosok nem tudtak semmit tenni. Aztán ismét elöntött a szomorúság, de a helyét felváltotta a bosszú vágy. Meg akartam bosszulni a nagyapám halálát, de végül letettem róla. Nagyon sok időbe telt, mire az érzelmek vihara lecsillapodott bennem. Mindent átgondoltam és a nagyapám temetésén már határozottabb voltam. A szertartáson nagyon sok ismerős volt és rengeteg rendőr. Mindenki oda jött részvétet nyilvánítani. Sokakat ismertem, nagyapám és apám révén hiszen mindketten rendőrök voltak. A temetés után, amikor haza mentünk, az apám elé álltam és bejelentettem, hogy rendőr leszek. Ő mosolyogva azt mondta támogat. Azóta erre készülök.
A nyár nagyon gyorsan elrepült. Tovább foglalkoztam a gitározással, a Kung Fu különböző stílusaival és az informatikával. Ám még mielőtt vége lett volna a nyárnak egy megdöbbentő esemény rengette meg kicsi világomat. Az egyik délután, amikor egyedül voltam Alan edzőtermében egy mozdulatot próbáltam elsajátítani, amit már nagyon régóta próbáltam. Sehogy sem akart sikerülni és ez nagyon feldühített. Mikor már legalább századszorra sültem bele nagyon felhúztam magam és ekkor történt valami. Az edzőterem másik végében lévő botok hirtelen elszálltak a terem különböző pontjaiba és néhány majdnem engem is felszegezett a falra. Nagyon meglepődtem és talán kicsit meg is ijedtem. Nem hittem a szellemekben, de nem tudtam semmit elképzelni, ami ezt okozhatta volna. Aznapra abba is hagytam az edzés és elindultam haza felé. Egész úton a furcsa eseményen gondolkoztam, de semmire nem jutottam. Amikor haza értem a nagymamámat találtam csupán otthon. Épp a konyhában tüsténkedett így besegítettem neki én is. Amikor végeztünk bementünk a nappaliba és úgy döntöttem elmesélem neki mi történt. Ő csak figyelmesen hallgatott és hümmögött néhányat. Majd komoly szemekkel rám nézett és rá kérdezett pár dologra. Én némi hezitálás után válaszoltam és még egyszer tömören elmondtam mi történt. Ő átgondolta a dolgot és megkérdezte emlékszem-e azokra a történetekre amiket kicsi koromban mesélt nekem. Én persze azonnal igennel válaszoltam. Amikor kicsi voltam a nagyi olyan történeteket mesélt nekem, amikor a szuper gonoszak a hősök ellen küzdöttek. Mindenkinek különleges ereje volt és én sokszor játszottam el a barátaimmal, hogy mi is birtoklunk ilyen képességeket. A nővérem persze mindig gyerekesnek tartott és kigúnyolt. Meglepetésemre, talán egy álomnak mondható valami teljesült be aznap. A nagymamám elmondta, hogy léteznek olyan emberek, akik különleges erővel bírnak és lehet, hogy én is közéjük tartozom. Nagyon meglepődtem és elnevettem magam. Képtelenségnek tartottam, de amikor ránéztem a nagymamámra és láttam a komoly arcát abba hagytam a nevetést. Én megkérdeztem komolyan gondolja-e és ő bólintott. Megkérdeztem ezt hogyan is tudhatnánk meg biztosra ő pedig azt az egyszerű választ adta, hogy próbáljam meg újra, amit az edzőteremben csináltam. Persze ez nem volt olyan egyszerű. Vissza emlékeztem, hogy akkor mi történt, mit éreztem és beugrott, hogy nagyon dühös voltam. Mivel akkor teljesen nyugodt voltam biztos voltam benne, hogy nem fog menni. Erre azt a választ kaptam, hogy akkor próbáljam meg megint előhozni a dühömet. Először nem jutott az eszembe semmi amivel ezt elérhettem volna, de aztán beugrott, hogy pár nappal ezelőtt a testvérem kölcsön kérte a kedvenc könyvemet, amit másnap darabokban kaptam vissza. Amikor felidéztem a kitépett lapok összképe elöntött a harag. Abban a pillanatban több könyv is a padlóra zuhant a közeli könyvespolcról. Meglepődve figyeltem, hogy mit tettem és egy bárgyú vigyor ült ki az arcomra. Kicsit megijedtem, de inkább boldog voltam. Egy gyerekkori álom valóra vált. A nagymamám is mosolygott és azt tanácsolta erről ne szóljak senkinek. Én így is tettem.
A nyár lassan eltelt én pedig minden nap gyakoroltam és fejlesztettem a képességem nem nagy sikerrel. A suli első napja teljesen átlagosan telt és ez ugyan így volt a hét többi napján is. Teltek a hetek és a hónapok, és elérkezett a gimnáziumi éveim tetőpontja, az érettségi. Nagyon izgultam, mivel tudtam, hogy ezen múlik a jövőm. Akkora már elég jól használtam a képességem, de még mindig nem tudtam nagyobb tárgyakat mozgatni. Az érettségi előtti napokon nem foglalkoztam semmivel csak a tanulással, de hamar eljött az elkerülhetetlen nap. A tantárgyak többsége nem esett nehezemre és sikerrel vettem az akadályokat. Aztán pedig bekövetkezett amitől a legjobban tartottam. A matematika érettségi. Bent ültem az írásbeli teszten és nagyon elakadtam az egyik feladattal. Rajtam kívül még hárman ültek a teremben. Közülük az egyik az osztály zsenije volt. Gyorsan és kitartóan körmölt a lapjára én pedig azt kívántam bárcsak tudnám a szükséges képletet és akkor furcsa dolog történt. Mintha egy halk hangocska megsúgta volna amire kíváncsi voltam. Nagyon furcsálltam a dolgot, de akkor nem foglalkoztam vele. Végül lejárt az idő én pedig sóhajtozva kimentem a teremből. Amikor ellenőriztem pár dolgot egyre idegesebb lettem, de már nem tudtam mit csinálni így nem foglalkoztam vele tovább. Ahogy haza felé tartottam eszembe jutott az a furcsa incidens a vizsga alatt. Elgondolkoztam rajta és rájöttem, mi is történt. Legalábbis abban biztos voltam, hogy a képességemmel kapcsolatos. Ez egy kicsit feldobott és feltöltött energiával. Azután csak vártam, vártam, várakoztam és legfőképp idegeskedtem az eredmény miatt. Végül megtudtam, hogy egy átlagos eredménnyel vettem az akadályt, ami sokkot, majd hangos ujjongást és ugrálást eredményezett. A maradék időt amíg még gimnazista voltam a barátaimmal, a képességem fejlesztésével, a kung fu stílusok gyakorlásával, gitározással és a számítógépes tudásom fejlesztésével töltöttem.
A érettségi bizonyítvány osztó után beadtam a jelentkezésem a rendőr akadémiára ahova sikeresen felvettek. Persze az is besegített, hogy a nagyapám és az apám is ebben a szakmában helyezkedtek el és az apám a mai napig megbecsült tagja a rendőri társulatnak. Amikor elkezdtem az akadémiát kicsit javítanom kellett az állóképességemen, annak ellenére, hogy előtte is sokat sportoltam. Az elmélet megtanulása és fejben tartása nem okozott különösebb gondot, de néha, főleg az első év elején a fegyver használata igen nehezemre esett. A legnagyobb probléma a korán kelés volt és a megfelelő viselkedés. Akkoriban sokkal fegyelmezetlenebb voltam, mint manapság, aminek sok kör futás volt a jutalma. Végül minden nehézség ellenére elvégeztem az akadémiát és rendőr lett belőlem.

Jellem: Nagyszájú és indulatos. Sokszor nehezére esik türtőztetni magát, de ha életbevágó a dolog nagy erőfeszítések árán képes megőrizni a nyugalmát. Sokszor megbántja az embereket viccnek szánt megjegyzéseivel és néha csak azután gondolja át mit tett vagy mondott miután már késő. Tud illedelmes lenni, de általában lazán viselkedik persze csak egy bizonyos határon belül. Az emberekről csak akkor mond bármit, amikor már megismerte őket, így aki szimpatikus számára azzal közvetlen és barátságos, de ha valaki nem nyeri el a tetszését nyers modorával közli az illetővel. Persze általában meg van az oka, ha valakit ellenszenvesnek talál.

Szakképzettség: Kung Fu stílusok űzése, számítógépes ismeretek, gitár használata, spanyol nyelvtudás

Képesség:

Telekinézis: Zoey képes az akaratával kisebb tárgyakat mozgatni. Általában csak egyre képes koncentrálni és néha megesik, hogy nem sikerül akarattal előhozni a képességét. Ilyenkor erős érzelmekre van szüksége, hogy képes legyen mozgatni a tárgyakat. 100-200 kg között mozognak a tárgyak, amiket képes felemelni.

Telepátia: Amennyiben Zoey képes koncentrálni képessége lehetővé teszi, hogy belelásson az emberek fejébe és megtudja mire gondolnak épp. Amennyiben az alany labilis érzelmi állapotú, alszik, elájult vagy valamilyen tudat módosító szer hatása alatt van sokkal könnyebben képes használni a képességét, ám ha az illető koncentrál akkor nagyon kicsi az esélye, hogy megtudja amit akar.

Tárgy: Re: Zoey Redbird Kedd Feb. 08, 2011 10:26 pm

No hát elkezdem akkor:) A töri jó, szép, terjedelmes, pár hiba volt benne de elhanyagolható. Egyik viszont elég szembe tűnő. Mikor gimi elvégzésekor diplomát kapsz. Nem tudom, hogy kimaradt egy fejezet és az a hiba vagy csak elírtad, de gondolom az utobbi. Továbbá a faj és a töri miatt egyértelművé válik, hogy neked ember feletti erőd van. Ennek a vonzata viszont annak részletes leírásának szüksége. Szólj, ha javítottál.

Tárgy: Re: Zoey Redbird Kedd Feb. 08, 2011 11:41 pm

Mehetsz játszani és magadnál tudhatsz grátisz 3 kreditet a történetért, meg lassan kikerülnek a foglalkozások előnyei is.

Tárgy: Re: Zoey Redbird Kedd Feb. 08, 2011 11:43 pm

Köszönöm szépen Smile

» Zoey Redbird