Születési név: Sam Fisher
Egyéb név: nagy papi
Faj:- (Jugand)
Nem: férfi
Születési hely, idő:1674. december 2. Moszkva
Kor:436 év
Magasság:185cm
Súly: 60 kg
Hajszín:barna
Bőrsín: fehér
Vércsoport: 0RH-
Egészségi állapot:A csuklóját kivéve egészséges,jobb csuklója lebénult.
Család: árva Nevelő szülők Vlagyimir Sergei és Dnakis Ilona
Foglalkozás: volt tiszt a vörös hadseregben most bérgyilkos
Oldal:rossz
Karakter kép:
Előtörténet:
Mikor gyerek voltam olyan kB 14 éves koromban nevelőapámmal a tundrán vadásztunk, mikor egy farkas csorda támadott meg miket, apámat torkon kapta az egyik és azonnal megölte, én késemet elővéve haldokló apámhoz futok a nyakát cincáló farkast leszúrom, és apám kovás-puskájával sikerül elijesztenem egy pár percre a farkasokat. Apám megszólít: Fiam, fuss FUSS az életedért! ezek voltak apám utolsó szavai,mikor felnéztem láttam, hogy jönnek vissza a farkasok. Elkezdtem futni de az egyik utolért és elkapta a kezemet, látva ha nem csinálok gyorsan valamit ez letépi a kezem, a legközelebbi fához tiszta erőből hozzá vágva kicsináltam, furcsa volt hogy nem éreztem fájdalmat de ez csak segített a tovább futásban,merthogy még vagy húsz farkas üldözött.Vérző kezemmel nem törődve futottam, apámnak igaza volt, tényleg az életemért kellet futnom, különös érzés mikor az adrenalin nem engedi hogy kifulladj és, csak futsz, csak futsz, az életedért mikor az elmélkedést abba hagytam arra eszméltem, hogy egy farkas épp rám ugrik, gyorsan elhajoltam az meg nekiszállt egy fának.Ekkor futás közben gyorsan körülnéztem és eszembe jutott hogy barátimmal itt nemrég egy fára építettünk egy kis találka helyet, ahova csak kötélen lehetett fel jutni, elkezdtem arra rohanni mikor odaértem, elkezdtem mászni, felértem a farkasok a fa köré gyűltek, körülnézetem, s láttam egy csomó dárdát ekkor ezt mondtam: Hát ezt el is felejtettem felkaptam egyet és az egyik farkasba dobtam az azonnal megdöglött, így szépen sorjában megöltem az összes farkast. Hazamentem, mikor a házhoz értem láttam hogy valami nincs rendben az ajtót betörték. Benéztem az ablakon és és két katonát látok meg, épp anyámat vallatták hogy hol vagyok én és apám anya nem válaszolt ezért kivégezték a szemem láttára. Ekkor berohantam persze rögtön elkaptak és egy Vorkuta nevezetű munkatáborba vittek ott a kezem ugyan meggyógyult de a csuklómat soha többet nem tudtam mozgatni, megtanultam hogy éljek megmerevedett csuklóval. Megismerkedtem egy Sergei nevezetű sráccal ő volt a legjobb haverom, itt nőttem fel, mindenki meghalt körülöttünk kivéve mi ketten, kétszáz év telt el de nem néztünk ki 30-nál többnek. Ez volt, az első fura tény, nem öregedtünk. A kétszáz év alatt nemsok minden történt. Éjel nappal dolgoznunk kellett. Egy nap megláttam azt a tisztet amelyik megölte anyámat. Megvártam míg egyedül maradt és akkor megöltem, persze kiderült hogy én voltam és halálbüntetést kaptam. A kivégzésem előtti nap, mikor kezdtük az értelmetlen kő fejtést, egy nagy arcú rab kötött belém. Néhány mondat után már a földön voltunk és verekedtünk. Az őrök bejöttek és rögtön bele kezdtek a "rendtevésbe" ekkor lépett közbe Sergei, aki az egyik őr fegyverének csövét meghajlította és a kétségbeesett őrt a többihez vágta. Ez egy terv része volt, Sergei és én terveltük ki a szökést, egy perc múlva már mindenki a sunyiba készített késekkel rohant ki, a bányából. Én vezettem a csapatot, egyik őr elém ugrott én ekkor beküldtem neki egy erős bal horgot, majd amikor lehajolt a fájdalom miatt, felülről egy pontos és igen erős ütéssel, eltörtem a gerincét, a többi rab meglepően ügyes volt. Bár az őrök ekkor már ész nélkül lőttek, ez nem akadályozott meg minket abba hogy öt perc alatt a bányát kisajátítsuk. A következő lépés az volt, hogy egy liften keresztül felmenjünk a Gulágba. A liftben húszan voltunk, Sergei vállán egy csákány volt. Amikor a lift kinyílt egy őr várt ránk, ekkor már szóltak a riadó szirénák. Sergei megfogta a csákányt, majd alulról az a szerencsétlen végbelébe küldte, felemelte és eldobta. Ezután, már fent voltunk, néhány szobát meg kellett tisztítanunk, hogy nehogy hátba támadjanak. Én hirtelen benyitottam egy szobába, egy katona fogta rám pisztolyát, ledermedtem, szemébe néztem, vártam a lövést. Az ör keze remegni kezdett, majd a fegyvert magára szegezte, ordított majd meghúzta. Ez volt a második furcsa dolog. Kimentem a fő folyosóra, ekkor megláttam Sergeit, három őrt vitt a hóna alatt, mosolygott, majd eltörte a nyakakat. A harmadik lépés következett, ki a Gulágból. Egy hatalmas acél ajtót kellet kinyitni, itt jöttek be a teher kocsik. Elkezdtük nyitni Sergeijel és a többi rabbal, majd lövéseket halottunk, hat másodperc múlva, szinte mindenki meghalt. Sergei a velem szembe volt, hat másik bajtársommal, ezen az oldalon csak én voltam. Nos mit ne mondjak a gépágyú tűzben megtörtünk. Úgy gondoltam, hogy feljavítom a morált: Gyerünk, ti lesztek a nap hősei, ELŐRE! Ekkor mind megindultunk, két csille mögött nyertünk fedezéket. Ezeket elkezdtük tolni, ennél a csillénél, én és Sergei voltam. Ő tolta, én fedeztem az őr pisztolyával, a gépágyúk, hamar feladták és mi az őrtorony alá jutottunk. Sergei betörte a hatalmas ajtót majd bejutottunk a toronyba, alul volt a fegyvertár. Sergei elkezdte lökdösni az ajtót, én addig elindultam a lépcsőn, egy őrt sikeresen lelőttem, amikor felértem egy gépágyút használtam a többi katona elintézésére. Leszaladtam, láttam a fegyvertár már nyitva volt, mindenki AK47-sekkel szaladgált, de nekem csak egy pumpás shotgun jutott. Ekkor csapat szállítok törtek be. Hatalmas zűrzavar tört ki, én előre hatoltam, öt őr darabokra szakadt a sörétek által. Nyertünk, már csak a nagy kapun kellett átjutnunk. Természetesen a kapcsolók nem működtek, de mire észbe kaptam Sergei már a vállán tartotta a több mint 50 tonnás tömör acél ajtót. Én átlendültem alatta, egyik társammal, majd puffanást halottunk, hátra néztünk, Segei testére esett az ajtó, amikor át akart alatta csúszni. Őt ez különösebben nem zavartra, már emelte is az ajtót. Majd hatalmas robbanás szerű hang, de ez folyamatos volt, majd Sergei acél szerű teste, darabokra szakadt. Futni kezdtünk, kijutottunk, de egy föld úton találtuk magunkat. Majd kamionok állták utunkat és elő került Sergei gyilkosa is elő került. Egy alak jelent meg, egy hatalmas fegyverrel, elől forgó sövek voltak rajta. Majd lőni kezdtek: Ennyi volt, gondoltam, majd láttam testemből szakadó darabokat, társam szétrobbant. Én felettébb jól éreztem magam, ez volt a harmadik fura dolog. Lassan lépdelni kezdtem felé, ő pedig hátrált, néhány őr is megjelent, ők is lőtttek, én rendíthetetlenül haladtam tovább. Teljes rémület látszott az arcukon, mikor elég közel értem, leütöttem a nagykutyát és elvettem tőle a nehéz fegyvert, Felszabdaltam őket, rendületlenül haladtam előre, új játékszeremmel, de egyszer csak rosszul éreztem magam. Könny gáz volt, eldobtam a fegyvert, ekkor egy új társam érkezett. Woods, akit megvertem, igazából ő a szökésről mit sem tudott. De készségesen lelőtte, az ellenségeket majd, kirángatott engem a gázfelhőből. Motorokra ültünk és menekülni kezdtünk, gépágyúkkal lőttük az utánunk eredő többi motorost. Egy vasúti vonal közelébe értünk. Negyedik és egyben legkiszámíthatatlanabb terv szerint, jön egy vonat és mi arra ugrunk. Isteni szerencse volt, a vonat pont jött és én és Woods átugrottunk. Majdnem leestem, de Woods meg fogott.
Csak egy újabb nap volt, én és Woods már felszerelkezve vártunk, készen voltunk a mocskos rizsszeműek irtására. Jó barátunk lettünk, miután beléptünk az amerikai seregbe. Vietnamban hasznosak voltak a képességeim és Woods bajtársiassága. Egy rocsóval indultunk a mocsárban, felkellet számolnunk a vietkongok mocsári bázisait.Én vezettem, társam lőtt, ész nélkül, közben káromkodva, szokásához híven. A darálás könnyen ment, bár az öt elindult rocsóból csak a mienk ért célba. Leparkoltunk, mert azt a parancsot kaptuk, hogy likvidáljunk egy helikoptert. A bozótban lopakodtunk, én mentem elöl golyófogóként, Woods, figyelmeztetett, hogy valami különös is jelen van itt. Én nem hittem neki, bár én is éreztem, hogy valami van körülöttünk, majd egy vietkong ugrott elénk, sörétessel lőtt belém hármat. Én nevettem majd Woods pedig egy AK47essel darabokra lőtte. Fél órát lopakodtunk tovább, néhány halál sikolyt halottunk, de semmi mást nem észleltünk, majd egy tisztáson kötöttünk ki. Ott volt a helikopter és rengeteg őr, egy-egy gránátot dobtunk, ekkor erre ők lángszórókkal válaszoltak. Én nem bírtam annyira a tüzet, védő állásba álltam, Woods mögém bújt. Hirtelen azt vettük észre, hogy a lángok eltűntek, én még épp láttam ahogy egy katonát, egy fekete kéz beránt majd egy kardot látok. Nem hittem a szememnek, de amikor a helikopterhez mentünk Woods kiáltott: Mi a fene! Sam! Oda mentem és a helikopter oldalán vérrel egy fura jel volt, ezt a jelet sokszor láttam álmomban alatta egy furcsa felirat: Testvéred - Jug
Ez már minket ekkor nem érdekelt, mert a rádión a főnök már közölte, hogy azonnal szálljunk fel. Meg is tettük majd a levegőből is szétvertük a vietnámiak állásait. Egy csipogó hang jelezte, hogy fogytán az üzemanyag. Letettem a gépet, kiszálltunk és rosszul lettünk. Ismét gázfelhő vett körül, majd egy asztalnál ültem. Velem szembe ült Woods, több katona is körül vett majd, egy fickó egy revolberbe egy golyót tett és Woods kezébe nyomta. Klasszikus orosz játék, a rulett. Majd egy tiszt lépett be: Rég figyeljük magát. Ezután megütötte Woodsot és játékra kényszerítette, ő ellenkezett, ezért egy katona egy vas rúddal az agyvelejét is kiütötte belőle. Ezután egy másik rabot ültettek elém, ő már játszott, nem sült el neki. Én már értettem a pisztolyokhoz és amikor elvettem láttam, hogy most nem csak kattani fog a pisztoly. Fejemhez tartottam, hirtelen elsütöttem, felpattantam és az egyik őrbe ütöttem. De a többiek már tudták, ki vagyok, ütni kezdtek, az ütések fájtak, soha nem éreztem ilyet. Majd elájultam.
Egy szobában ébredtem, ki tudja mennyi idő telt el, kórházban voltam. Bejött egy kedves nővér és átadott egy üzenetet: Mister Fisher, ez a magáé. Kibontottam a levelket, ugyan az a jel volt benne mint a helikopteren: Testvér, számunkra az egyetlen biztos hely Gotham, dátum. Buta kérdést tettem fel: Mennyit írunk most? Erre a nővér kedvesen felelt: Éveken át volt kómában, a Gothami kórházba tegnap érkezett. 2010 a dátum. Majd mosolyogva kiment.
Képességek: Mester Jugand, egy fajta élőholt, teste darabokra szakadhat, semmi hatása, csak a teljes elpusztítás (direkt robbantás) végezhet vele, ütéseket viszont nem szereti, könnyen elájul. Nem öregszik, de nem halhatatlan. Gyenge ideg állapotban lévőket öngyilkosságra késztethet azzal, hogy a szemükbe néz.
személyiség: Nagyon nyugodt szinte semmivel nem lehet felhúzni, viszont akaratos ha egyszer valamit a fejébe vesz azt megcsinálja. Nőket nem üt meg. A maga módján jó fej.
A JUGAND OSZTAG: eredetileg egy titkos orosz hadtest amelybe minden országból hurcolnak Kb 14 éves gyerekeket.Életre halálra képzik ki őket és általában a kiképzés közepén megitatnak velük egy nagyon rossz ízű folyadékot amitől különös képességekre tesznek szert. A kiképzés végén egy kódot ültetnek az agyuk-ba és szélnek eresztik őket. ha szükség lenne rájuk a kóddal tudják riasztani őket. Eredetileg Kenedy meggyilkolására képezték ki őket.
Félreértés elkerülése végett Suri (itt Bisur) barátja vagyok, a mi kitalált hadtestünk a Jugand osztag...
elég ütőképes egység. Remélem megfelelek.
Tárgy: Sam Fisher - A mester Jugand 
Szer. Dec. 29, 2010 10:38 pm
