Születési név: Teodor Markson
Egyéb név: Hatred, Rorschach
Faj: ember
Nem: Férfi
Születési hely, idő: Gotham, 1992. november 19.
Kor: 18
Magasság: 175 cm
Súly: 73 kg
Hajszín: barna
Bőrszín: kaukázusi fehér
Vércsoport: AB-
Egészségi állapot: Nem tud semmi különösről.
Család: Árva
Foglalkozás: Segédmunkás, de vállal más alkalmi munkákat is
Oldal: A törvény oldalán áll, de a maga módján intézi és ítéli is néha.
Előtörténet:
Igazán soha nem volt családom…
Azt hiszem ezt nem is igazán sajnáltam. Az árva házban nem kínoztak a család képével, mivel senkinek nem volt, szinte nem is tudtam róla. Csak egy távoli fogalom volt nekünk ott benn. Így volt szerencsém annak hiánya nélkül simán egy putriban felnőni a korosztályomból még úgy tíz gyerekkel. De voltak még ott egyaránt kicsik, nagyok. Amúgy nem voltak kivetni valóim a hellyel, bár fogalmam sem volt, hogy lehetne ez jobb is. Csak éltem az életem, tanultam, ismerkedtem, barátkoztam a többiekkel, majd csalódtam bennük. Azt hiszem ez egy helyt álló sorrend a cselekményről. De persze ez igen tág értelmezése a történetnek. De nekem ezt jelentette ez az időszak. Tudatlanságom abba a hitbe ringatott, hogy ennél sokkal több is lehet bennem. Az lehetek ami akarok. Segíthetek a városnak ami bölcsőm volt és ha rajtam múlik sírom is, majd egyszer. Reméltem a szebb jövőt, amikor játszottam is lényegében tanultam. Megtanultam elrejtőzni az ódon épület zugaiban és azok között észrevétlen közlekedni, megismertem az emberek reakcióit egyes lépésekre. A határaimat, mint fizikálisan, mint mentálisan és persze sorozatosan dőlt össze a hitem mindenben amit életem hajnalán tanultam. Minden amit a hit tart össze az emberekben képes volt bennem felépülni és összedőlni tizennyolc év alatt és nem tudom, hogy erre büszke legyek-e vagy csak magamba kellene néznem, hogy megtaláljam újra a hitet, amit talán nem is akarok már. Kényelmes nekem a hit, hogy a teremtő olyan, mint egy kis gyerek aki hangya farmot kért anyukájától, hogy nevelgesse őket, de ha úgy van kedve megpörgesse felettük a nagyítót és egy kicsit felégesse a világukat. Mert megteheti és mert a monotonitás megöli az érdeklődést vagy a hangulatot, ki, hogy szereti. Minden esetre ezt az elméletem vagy nézőpontom nem kedvelik túl sokan, rombolja a morált azt hiszem.
Az ateistákat meg azért túlzásnak érezném.
Hiszek én, csak vannak saját gondolataim… van aki szerint ez problémákat szül, csak komplikálnak. Pedig engem neveznek bonyolultnak. Ilyenkor hajlamos lennék magam a sötét középkorban érezni, nem vettek máglyára, csak ők távolodtak el. Persze nem ez volt az egyetlen jó pontom. De most már tudom mik voltak a „hibáim”, nem nevezném őket igazán annak, nem sajnálom őket, minden egyes tettem helyesnek gondoltam már akkor is és most sem érzek másképp. Bár az érzések bonyolult dolgok, jobb lenne talán a gondolkodás szó. Az helyesebb meghatározása az hasonló dolgok hozzám való viszonyáról.
Ami változhat az változni is fog, mert ez a dolgok rendje.
A középiskolát már nem jártam ki, nem volt az én világom. Szinte bennem van még az érzés ahogy az órán ülök és a tanár, mintha csak gagyogna hozzám, bárgyú tekintettel az arcán. Nem voltak nagy elvárások, de én mást akartam. Nem az volt a célom, hogy csak úgy átvészeljem a dolgot, hogy életem kopottas szerelvénye ahogy volt minden szeméttel tele átállhasson a másik összekötő vágányra és mint a többiek én is tovább tanuljak, hogy kényelmesebb terepen robogjak tovább a szakadék felé, hogy csöndben tűnjek el én is a mélyben. Csak egy puffanásként. Ennél sajátosabb terveim voltak… Ha lehet persze azoknak nevezni. Még ott volt a tojáshéj a valagom, olyan tizenöt lehettem, mikor kitaláltam, hogy saját kezűleg takarítom fel a nyakig érő sz@rt Gothamben. Most ezt egy kis sráctól hallanám, lehet kiröhögném. Vagy talán összeborzolnám a haját, erőltetnék egy mosolyt és tovább mennék. Nem venném komolyan, pedig én is kezdtem valahogy.
A kezdet a történet végére…
Csak szerepjátéknak indult. Belegondoltam mit is tennék és miként tenném. Hitegettem magam az árva házban és gondolván, hogy kicsiben kezdem ott kezdtem játszani a jó fiút aki rendet tesz, kicsik és nagyok között… több kevesebb sikerrel. Sokat tanultam ebben az időszakban, három éve volt, de egyes momentumok most is fel-fel rémlenek. De egykori életem nagyjából már homályos. Felejtettem és túl éltem, hogy erőt gyűjtsek ezekből a tapasztalatokból. Erőt, hogy otthagyjam az életem és a magam sarkára álljak. Hirtelen döntés volt az ami után átléptem a kaput az egyik este, csak a fontos dolgaim vittem. Nem tudom, hogy kerestek-e. Vagy hagytak menni, nem tudom, hogy mennyire érdekelte őket, ha egyáltalán… Bár ez akkor még érdekelt. Volt bennem honvágy, még ha nem is mentem messzire, csak a város egy másik negyedébe. Nem volt kevésbé mocskos, mint amit elhagytam. De mivel, hogy csak egy gyerek voltam, hosszú távú tervek nélkül elég nehéz volt rendeznem a dolgokat. Zavarodott voltam, hontalan, bár mind ezt saját kezemtől, attól még nem volt jobb a helyzet, egy kihalt negyed üres házának alagsorába tévedtem.
Jó példa a sötét múltból
Bár sátrat vertem az alagsorban, de aznap este még nem néztem körül, csak az árvaház elhagyása volt a fejemben. Viszont másnap, már ahogy voltam nyugodtan, tiszta fejjel felfedeztem a helyet. Nehéz volt este bejutnom, pont ezért gondoltam megfelelő helynek. Mintha egy trehány nyomozó irodája lett volna. Még emlékszem miként futottam végig a könyveke és nézegettem az asztal fiókját és megtaláltam lassan a rejtett rekeszeket is… Rorschach egykori albérletében. Két napig ki se másztam a lyukból, csak mikor már végleg éreztem, hogy elhagy az erőm az egyre sűrűsödő korgásokkal has tájékról. Lopni nem lophattam, ellenkezik elveimmel és már kis koromban belém sulykolták, hogy nem elfogadható, habár nem sokan fogadhatják meg, ahogy ez a város kinéz. De végül a helyzet megkívánta, hogy munkát szerezzek és minthogy fiatal voltam még, csak kiváló fizikumom miatt volt esélyem, hogy felvegyenek építkezésekre, az esetek többségében csak segédmunkás ként, hiszen képzettségem nem igazán volt máshoz, csak ami akkoriban rám ragadt. De ha megmondták mit kell tennem tisztességgel végeztem és bár viszonylag állandó csapat tagja vagyok már, nem tettem szert kapcsolatokra, megtanultam már, hogy nem szabad megbíznom bennük és így aztán nincs is értelme a hasonló üzelmeknek. A szüneteket egyedül töltöttem és munka után vissza tértem a tanuláshoz. Lassan kezdtem kijárogatni este, persze volt egy kevés gyakorlatom, de akkor is csak egy gyerek voltam. Sok kudarc volt mögöttem mire elkezdtem sikereket elérni.
Egy maszkon keresztül tisztábban látni…
De amennyi érzelmet azok kicsaltak belőlem azt is elnyomtam, a felszín alá rejtettem. Így lettem kevésbé sebezhető és kezdtem érteni miért volt Rorschach olyan amilyen. Megértettem a kötödését a maszkhoz… Volt, hogy csak ültem vele szemben és néztem, gondolkodtam, fürkésztem a múltat, a történelmet a maszkban. Az álarcban ami bűnösök vérétől bűzlött. Közben a kezeimben tartott naplóval, mintha időt utaztam volna. De pont egy ilyen elmélyülésem szakította meg sikolyok sorozata, reflexből húztam fejemre a maszkot, hogy utána kimásszak a rejtekemből. A ház melletti sikátorban támadtak rá egy nőre, semmi komoly, pár alak nagy önbizalommal és kis késekkel elvétve. De nem ez volt a lényeg, akkor éreztem először igazán, hogy nem segíteni akarok a bajba jutott hölgyön, hanem büntetni azokat akik megérdemlik. Mikor megeredt az eső még hallottam a nő sikolyait, a tűsarok kopogását, ahogy elszalad… előlem. Az volt az utolsó momentum ami a helyes motivációhoz terelt. Az volt a célom, hogy megtisztítsam a várost, de most már biztosra tudtam, hogy ez nem az ártatlanok segítésével valósul meg. Ha arra összpontosítunk csupán nem elég. A büntetés a lényeg, a börtön eddig se riasztotta eléggé a bűnösöket, akkor azok éppen nem feküdtek volna körülöttem kábán. Hirtelen úgy éreztem nálam a kulcs, tudom a megoldást mindenre. De nem akartam tovább indulni, épp akkor kelt fel az egyik zaklató mikor én elindultam, hirtelen minden erőm erőm beleadtam az ütésbe amit a kába férfinek vittem be. Halottam a reccsenést az arccsontjától és később a hátam mögül a tompa koppanást. Éreztem, hogy ez így van jól.
Maszkos igazság osztó szamárlétra?
Az mind szép és jó, hogy lefegyvereztem ezt azt az utcán. Volt belőlük elég, de mikor a híreket néztem, újságot olvastam vagy csak az építkezésen halottam a pletykákat egyre inkább idegesítettek a rendőrség bénázásai a sokadik felderítetlen ügy. Az egyik este mikor túl sok ilyenről halottam úgy döntöttem nem az utcára megyek ki szabad időmbe. Az egyik gyilkosság helyszínét látogattam meg közvetett mesterem egykori eszközeivel. Érdekes volt látni ahogy megelevenedik a tanulmányozott adag. Bár rutinom nem volt, tudtam miket kéne keresnek a helyszínen. Ám azt hiszem sikerem csupán szerencsémen múlott. Ott ültem a helyszínelés vagy mi után és rádöbbentem, hogy én ehhez kevés vagyok a mai világban. Magam nem találok meg ezek alapján sok mindenkit, ehhez laborosok kellenének vagy legalább egy füles, de az se mindig megoldás. Viszont ennél az esetnél hirtelen fütyörészést halottam. Arra kicsit vissza húzódtam az ágy mellé. Majd megláttam egy szőke alakot bőrkesztyűben és a cuccokat kezdte nézelődni. Az arca ismerős volt és az éjjeli szekrényen megtudtam honnan. A meggyilkolt nő barátja. Valószínű övék az idegen hajszálak a dulakodás helyszínén. A szőkék úgy tűnik. Lassan emeltem fel a felismerésre az éjjeli lámpát. Nem figyeltem meg a megjelenésekor van-e nála fegyver tudom mekkora hiba volt, de már elkövettem. Szóval halk léptekkel vettem lendületet hogy utána a tarkóján végezze az eszköz és mielőtt esetleges fegyverért nyúlt volna vesére kapott egy erős ütést.
Másnap a rendőrség egy oszlopra kötözve találta az alakot a bizonyítékokkal. Azt hiszem címlapra is került az eset. Az egy szép képe volt a munkámnak. Azóta is próbálom mindenki számára elhozni a megérdemelt büntetést amit megérdemel, persze ismerve a határaimat.
Jellem: Elsőre komor, de még megvan benne a gyerek is. Hajlamos szélsőséges felfogásra, illetve tettekre és egyes racionálisoknak ez kiszámíthatatlan is lehet. De nagyrészt csak hatásért teszik, hogy a várt reakciót kapja. Erős igazság érzete van.
Szakképzettség: Jól ismeri az embereket és ezt a képességét jól is használja. Sportos, hajlékony és jól rejtőzködik. Fogékony minden nemű információra. Az elméleti tudása nagyon széles, de még ismerkedik a bűn üldözés egyes gyakorlati részeivel, ahogy a várost se fedezte még fel teljesen. Találékonyan használja környezetét és erőssége a kéz-kéz elleni harc is, de a lőfegyverekhez csak elméletben ért.
Képesség: Nincsen ember feletti képessége, semmi furcsa elváltozása, de a teljesítő képessége az emberi maximumon van fizikai téren, azzal a kivételével, hogy nem erőssége a súlyemelés és a hasonló izomzatot igénylő tevékenység mert inkább szálkás. Gyorsasága, rugalmassága és reflexei segítik leginkább a harcmodorában.
Tárgy: Teodor Markson 
Csüt. Dec. 02, 2010 3:33 pm
